Hosszú a hajó útja Németországból Siófokig

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.12.07. 14:30

A hajóvásárlás előtt a Bahart szakemberei először 2011 januárjában tekintették meg a félkész hajótestet a Bodan gyári kikötőjében. Az ekkor kezdődő tárgyalások során a kezdeti 750 ezer eurós vételárat sikerült lealkudni 500 ezer euróra. Ezt a cég közgyűlése 2011. június 30-án meg is szavazta, így a társaság 2011. július 4-én erre a vételárra szóló ajánlatot tett az addigra felszámolás alatt álló Bodan Werft hajógyárnak. Az ajánlatot a gyár tulajdonosa, Robert Dittmann és a felszámoló biztos is elfogadta – ismertette az ihóval a vásárlás előzményeit a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart).

A végleges szerződést 2011. október 6-án írták alá. Ezután a hajót terhelő jelzálog törléséről szóló banki nyilatkozatot is megkapta a cég.

A felépítmény levágására és az útra történő felkészítésre 2011. november 14. és 19. között került sor a Bodan hajógyár kikötőjében. Ehhez ötfős lakatos-hegesztő brigád és két tervezőmérnök érkezett Magyarországról, saját lángvágó és hegesztő berendezéssel, a munkákhoz szükséges valamennyi kéziszerszámmal, védőfelszereléssel. A munkálatokkal párhuzamosan megtörtént a hajó átadás-átvétele is.

(fotó: Balatoni Hajózási Zrt.)<br />A képre kattintva galéria nyílik meg!

A szállítást, az út előkészítését és a szükséges engedélyek beszerzését is a terepet jól ismerő Spedition Kübler GmbH szakemberei végzik. A német autópálya Kressbronn am Bodensee–Roth bei Nürnberg szakaszán több helyen átépítések zajlottak, ezért a német hatóságok csak megkésve adták meg a szükséges útvonalengedélyt.

A hajó december 15-én indul Roth bei Nürnberg kikötőjéből, addig az előrejelzések szerint nem várhatóak komolyabb fagyok, így a szállítás nincsen veszélyben a csatornák befagyása miatt. Innen Magyarországra öt nap alatt, vízi úton érkezik a hajó. A szállítást a Fluvius Kft. végzi, a hajó átemelése Dunaújvárosban két mobildaruval, párosemeléses technikával történik – mondta el kérdésünkre Bencsik Attila, a cég ügyvezető igazgatója.

Az út végső állomása Siófok lesz, a szállítás lebonyolításával a társaságnak hasonló munkát korábban is végző Navigátor Centrum Kft.-t bízták meg. A szállítás két önálló futóművel rendelkező, különleges felépítésű, forgózsámolyos trélerrel történik. A hajó megérkezésétől számított egy-másfél napra van szükség ahhoz, hogy elérjék a siófoki kikötőt – mondta el kérdésünkre Tekes András, a cég ügyvezetője.

Kapcsolódó hírek