Hova megy a kelenföldi mozgólépcső?

Vörös Attila   ·   2014.04.17. 16:45

Március 28-án a 4-es metróval együtt átadták az új kelenföldi aluljárót is. Az építmény szuper, funkcionális, igazi előrelépés a korábbi bűnbarlang után. Az aluljáróval együtt végre elérhetővé vált a kelenföldi pályaudvar 1–2. és 7–10. vágánya is. Ezeket a korábbi évek során többször használhatták már az utasok, de az csupa ideiglenes megoldás volt, nem volt aluljáró, az utasok mindenféle fura építményekben tudták elhagyni a peronokat. A vágányok mindenesetre használatban voltak eddig is, ha nem is mindig személyvonatok, de szerelvénymenetek, tehervonatok álltak meg itt eddig is.

Kelenföld átépítése 2009. áprilisában, akkor az 1–2. és a 7–10. vágányokat is használhatták az utasok<br>(képek: Vörös Attila)

A Százlábú híd átépítése miatti hathetes vágányzár során tervezik először használni a már teljesen funkcionális, mozgólépcsőkkel és liftekkel is bekötött peronokat. A MÁV tájékoztatása szerint a 7–10. vágány kapcsolódott be a napi üzembe, az 1–2-re inkább csak borulás vagy más zavar esetén számítanak.

A MÁV-tól tudtuk meg azt is, hogy az átadás óta rendületlenül működő, azonban kizárólag eltévedt utasokat vagy kíváncsi vasútbarátokat szállító mozgólépcsők üzemeltetését a BKK felügyeli.

A Budapesti Közlekedési Központnál is érdeklődtünk, kérdéseinkre egy hét után sem érkezett válasz. Viszont a héten már állt az első két vágány peronjához vezető mozgólépcső.

A MÁV Sajtóosztálya az ihót azzal kapcsolatban is megnyugtatta, hogy az évek során összefirkált 1–2. vágányok peronját letakarítják, a munkálatok már el is kezdődtek. És hogy mi lesz Kelenföld szégyenével, a szebb időket is megélt felvételi épülettel?

„A kelenföldi állomás további korszerűsítése, az ott lévő épületek felújítása része annak a tervnek, amely pár év múlva egy intermodális csomópont kiépítését vázolta fel. Ez túlmutat a vasúttársaság kompetenciáján, a fejlesztés az ott található valamennyi közösségi közlekedési területet egységesen, komplex módon kezeli majd. A jelen állás szerint a kelenföldi vasútállomás felvételi épülete megmarad, természetesen a műemléki jellegnek megfelelően rekonstruálva, s várhatóan az épület új, szolgáltatási funkciót kap majd.”

Kijárat az 1-2. vágány peronjáról. Ma már aluljáró is van lifttel és mozgólépcsőkkel

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek