Húszra lapot húz a MÁV: a Keleti pályaudvar kéthetes lezárása érdekes közlekedési megoldásokat szülhet

Joó Ferenc   ·   2019.02.23. 08:45
keleti01_0

Már a Józsefvárosi pályaudvar bezárásakor, sőt még azelőtt is felmerült, hogy a Keleti pályaudvar kapacitása véges. Volt már szó arról is, hogy föld alatti vágányok épülnének, de a vége az lett, hogy a kelebiai vonatok kétóránként a Keletiből, a Kunszentmiklós-Tassra vagy onnan Budapestre közlekedő elővárosi vonatok (minden órában egy vonatpár) Kőbánya-Kispestről indulnak, illetve oda érkeznek.

Az természetes, hogy az ország egyik legnagyobb pályaudvarán

  • a sínek,
  • a felsővezeték,
  • a peronok,
  • a perontetők,
  • az állomásépület egyes részei,
  • a biztosítóberendezés,
  • az utastájékoztató rendszer elemei

évek alatt elhasználódnak, így karbantartásra vagy cserére szorulnak. Miután volt már kéthetes vágányzár a Nyugati pályaudvaron és a Déli pályaudvaron is, lassan már az is természetes, hogy egy budapesti fejpályaudvart két hétre lezárnak az utasforgalom elől.

Most is ez lesz. A MÁV – egyelőre a Facebook-oldalán – tájékoztatta kedves utasait, hogy a lezárás idején valamennyi, a Keleti pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében változások lesznek, a vonatokat a Keletiből más állomásokra irányítják át, továbbá más állomásokat érintő módosítások is várhatóak. A két hét alatt olyan karbantartási munkákat végeznek, amelyeket a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet végrehajtani. A forgalomszervezéssel kapcsolatban jelenleg még tartanak az egyeztetések.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan munkálatok várhatók, mint a Déli pályaudvar és a Nyugati lezárása idején: elvégzik a felsővezeték és a biztosító-berendezés olyan jellegű karbantartásait, amire a menetrendszerinti forgalom mellett nem lenne lehetőség, esetleg kitérőket cserélnek, aszfaltozzák a peronokat, és így tovább. Arról megoszlanak a vélemények, hogy mindezeket a munkálatokat nem lehetne-e apránként a vasúti forgalom fenntartása mellett, esetleg éjszakánként elvégezni. Az viszont bizonyos hogy a Keleti pályaudvar kapacitása véges és még egy húsz százalékos kiesés is menetrendi módosításokat igényelne, legalábbis a csúcsidőben.

Jó, rendben, kell a teljes vágányzár. De hogy fogunk közlekedni annak ideje alatt? Ez az, amire még a vasúttársaság sem tud választ adni. Még jelenleg is folynak bizonyos egyeztetések, mivel nem csupán arról van szó, hogy beállítson-e vonatpótló járatokat a MÁV-Start a Keleti pályaudvar és Rákos között. Buszból amúgy is kevés van az M3-as metrópótlás miatt, illetve mindenféle mechanizmusok alapján számszerűsíteni kell és megállapodás témájává kell tenni a MÁV-Start és a vonatpótló buszok üzemeltetője között, hogy ki kinek mennyit fizet akkor, ha mondjuk a BKV bizonyos vonalain közlekedő járműveken elfogadják a vasúti bérleteket.

 

Nézzük akkor, hogy az utasok szempontjából mi lenne logikus!

A Dunántúlra (vagy azon túl) tartó vonatok indulhatnak a Déliből. Ez nem nagy veszteség, csak ki kell metrózni a Délibe vagy Kelenföldig. Az út nagyjából annyi időt vesz igénybe, mint ha a Keletiből indulva vonattal tennénk meg. A kelebiai vonatok (mily nagyszerű, hogy a belgrádi járatok utasai a szerb vágányzár miatt is éppen szív... derítőnek nem mondható állapotoknak örvendhetnek), szóval a kelebiai járatok nem igazán tudnak máshová menni, mint Kőbánya-Kispestre. Mire a körvasúton a Nyugatiba érnének, vége lenne az első órának az iskolában, lassan kezdődne a cigiszünet a gyárban vagy épp csak szimplán késnének egy órát az ingázók a munkahelyeikről.

De mi a helyzet a Nagykáta, Újszász, Békéscsaba vagy Gödöllő, Hatvan, Miskolc felé közlekedőkkel? Itt aztán lehet kombinálni rendesen! Mert ha indít is vonatpótló buszokat a MÁV-Start a Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között, azok menetideje csúcsidőn kívül nagyjából húsz perc lesz, és ha valaki netán Isaszegre akar utazni, akkor Pécelen szállhat át a 80a vonal vágányzára miatt közlekedő vonatpótló buszra, de ha Hatvanba szeretne eljutni a kedves utas, akkor Aszódon vissza szállhatna – ismét! – a vonatra.

A sok buszozás és jármű váltás miatt – az átszállások okozta kényelmetlenségen kívül – akár kétszeres menetidővel is lehet számolni ez alatt a kéthetes időszak alatt a fenti viszonylatokban. Szerencsére a 120a vonalon utazókat a Keleti pályaudvar lezárása csak annyiban érinti majd, hogy egyszer kell átszálljanak, de utazásuk nekik is tovább fog tartani. Érdemes lesz odahaza úgy fél órával korábbra állítani a vekkert. Hogy pontosan mennyivel, azt a vágányzári menetrend közzétételét követően tudjuk majd megmondani.

 

Akkor már tudjuk, hogy mi lesz a hatvani vagy maglódi, nagykátai utasokkal, de hogy jutunk el Békéscsabára?

Aki Szolnokig vagy azon túl utazna, az esetleg megfontolhatja, hogy Zugló megállóhelyen vagy Kőbánya-Kispesten száll fel egy szolnoki vagy debreceni vonatra, ami a Nyugati pályaudvarról indult, és Szolnokon átszáll Békéscsaba irányába. Rákosról amúgy nem sokkal tovább tart a körvasúton át begurulni a Nyugati pályaudvarra, mint a Keletibe. Így vélhetően az Újszász felől érkező vonatok nagy része oda tart majd, de már korábban is volt példa rá, hogy átlós vonatokat fabrikáltak belőlük és Kelenföldig közlekedtek egyes járatok.

A 80a vonalról érkező, vagy oda közlekedő vonatok estében is felmerülhet annak igénye, hogy egyes járatok Kelenföldig legyenek meghosszabbítva. Ferencvárosból az 1-es villamossal mind Pest, mind Buda egyes kerületei jól megközelíthetők, többszörös metrós kapcsolattal. Ám nézzük meg, melyik állomás van legközelebb a Keleti pályaudvarhoz! Jé, ez Zugló! Igaz, hogy nem állomás, csak megálló, de ott van egy megállónyira a Keletitől a piros hetesen!

Ha netán a Nyugati pályaudvar hamar megtelne a sok prágai és viharsarki járattal, akkor miért is ne lehetne a nagykátai vonatok egy részét Rákosrendezőről Zuglón keresztül Kőbánya-Kispest felé elterelni? Így közvetlen kapcsolatot nyernének az utasok a hetes buszcsaláddal és a belvárossal. Ja, hogy ez több időbe telne, mint a húsz–harmincperces buszozás Rákos és a Keleti pályaudvar között? A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között pedig túl sűrűen járnak a vonatok, hogy be lehessen ütemezni a Rákos felől érkező, vagy oda közlekedő szerelvényeket?

Igen, mindez csak a lehetőségek és csak megfontolás kérdése. Nyilván más variációk is léteznek, mi csak a legalapvetőbb alternatívákat vázoltuk fel. Ami biztos, az a dátum. Jegyezzék meg jól: 2019. május 13-ától két hétre lezárják a Keleti pályaudvart! Két hét talán még éppen olyan idő-intervallum, amit pszichikailag képes egy vonattal ingázó utas feldolgozni és áthidalni anélkül, hogy utána véglegesen átszokjon a buszra, vagy még inkább az autózásra.

Mi már csak egyre vágyunk. Arra, hogy ez alatt a két hét alatt úgy fel legyen újítva a Keleti pályaudvar, hogy utána legalább tíz évig (vagy amíg át nem építik a Keletit a leendő központi pályaudvar beruházása miatt – ez persze csak amolyan félig vicces megjegyzés tőlünk...) ne kelljen ismét több hétig tartó vágányzárat elrendelni a szükséges karbantartások elvégzése érdekében. A munkálatok nagy részét talán ütemezve, éjszakánként vagy az állomásnak csak néhány vágányát lezárva is el lehet végezni?!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek