csik



Az Ikarus gyűjtemény kezelője egy civil szervezet, a Denkmalpflege-Verein Nahverkehr Berlin, azaz a Berlini Tömegközlekedési Emlékegyesület. A társaság adományokból, valamint különmenetekből tartja fent magát, szerez be és újít fel újabb járműveket. Palettájuk igen széles, a lóvasúti kocsiktól a 60-as évek Reko villamosain át egészen a trolibuszokig terjed, de minket elsősorban a gyűjteményben megtalálható Ikarus buszok érdekeltek, nézzük őket sorban.

kep_415Ikarus 66-os a berlini gyüjteményben

Az Ikarus gyár első komolyabb sikert elérő busztípusa az Ikarus 55-66 típuscsalád, népszerűbb nevén a „faros” volt. A buszból készült távolsági kialakítású (IK 55), és elővárosi-városi kialakítású (IK 66) változat is. A városi Ikarus 66-osból néhány példány Budapesten is forgalomba állt, azonban a fővárosi közlekedésben a szűk belterű buszok nem váltak be, hamar túladtak rajtuk. Berlinbe 1962 és 1966 között összesen kilencven Ikarus 66-os érkezett. A kocsik a treptowi garázsba kerültek, ahonnan a 8E vonalra adták ki őket. A járművek egyszemélyes üzemben közlekedtek, így a kalauzülés melletti harmadik ajtót lezárták. Pályafutásuk igen hamar véget ért, 1974-ben vonta ki őket a forgalomból a (Kelet-)Berlini Közlekedési Vállalat, a BVB. A buszok egy részét továbbértékesítették, nagy részük viszont a roncstelepen végezte. A gyűjteményben lévő példány sosem volt berlini állományban, érdekessége mégis az, hogy talán az egyetlen megmaradt háromajtós Ikarus 66-os a világon. Brandenburgban kezdte a pályafutását 1968-ban, és 1986-ban vonták ki a közforgalomból, majd a vasúti pályaépítők busza lett három évig, ahonnan egy vállalkozáshoz került. A berlini gyűjteménybe 1993-ban érkezett, egy buszos magáncégtől szerezték be, egy másik járműért cserébe. Végül 2003-ban kezdek neki a felújításának, amely még most is tart, úgy néz ki, még idén el fog készülni a busz.

kep_417
A három ajtós faroson látogatásunk alatt is dolgoztak


Az első berlini farosokkal egyidőben újabb Ikarus busz érkezett tesztelésre az országba. A kedvező fogadtatás után a csuklós Ikarus 180-asból az első három sorozatpéldány 1966-ban állt forgalomba Berlinben. Ezeken a példányokon kísérleteztek először a kalauz nélküli, úgynevezett perselyes módszerrel, ahol a viteldíjat egy külön perselybe kellett bedobni felszállás után. Az első három kocsit követő példányok aztán különféle váltótípusokkal és színben érkeztek, de a beszerzett kocsik nagyobbik része (mintegy 234 darab) már egységesen négy ajtósan, 35 ülőhellyel érkezett. Az utánfutó nagy hátsó söprése, valamint az elégtelen vezetőfülke szellőzés miatt a sofőrök körében az Ikarus 180-as nem élvezett nagy népszerűséget. Az utasok panaszaiban a kevés ülőhely szerepelt, valamint hogy az alacsony ablakok  miatt nehezen láttak ki a buszból. Tény viszont, hogy a sok állóhely, valamint a négy ajtó miatt igen gyors volt az utascsere, ezáltal csökkent az utazási idő. Ezt követően még 18 kétajtós  180-ast szereztek be a hosszabb-kevesebb utascserét igénylő vonalakra. A 128-as azonosítójú Ikarus 180.22-es típus 1971-ben épült, és 1978-ig járt forgalomban, a végén már 481 728-as azonosítóval. Tíz évig oktatóbuszként használták, majd 1989-ben tervezték megsemmisíteni egy tűzvédelmi gyakorlat során. Végül sikerült megmenteni, kár lett volna érte, ugyanis egy az egyetlen megmaradt Ikarus 180-as Németországban, de a világon sincs sokkal több. Helyreállítása csak idén kezdődött meg, jelenleg homokszórással tisztítják a busz vázát.

Az Ikarus 200-as család 1973-ban mutatkozott be Berlinben, 1989-ig különböző típusú és kialakítású  kocsik érkeztek. A szóló Ikarus 260-asok kifejezetten az NDK számára kifejlesztett  260.02-es altípusából számos példány jött a fővárosba. Ezen buszok jellemzője volt a sok osztatlan teliablak, valamint a botváltós erőátvitel. Míg előbbi az utasok hőérzetét viselte meg, addig utóbbi inkább a sofőröknek okozott kellemetlenséget. Érdekes módon egyébként a keleti blokk többi államába exportált városi Ikarus buszokat mind kézi váltóval kérték az üzemeltetők, ki tudja miért. Talán a költséghatékonyabb üzemenyagfogyasztás lehetett az oka ennek a fura szokásnak. A legutolsó, 1989-es szállításban érkezett a 490 027-es azonosítójú busz 1992-ig járt forgalomban, majd oktatóbusz lett belőle, végül 1995-ben az egyesülethez került, ahol korhűen felújították. Azóta találkozók, különmenetek egyik prominens résztvevője.

kep_348
A kelet-berlini fényezésü Ikarusok köszönik jól vannak

A család csuklós városi változatából, az Ikarus 280-asból mintegy 1700 busz érkezett a céghez. Ezen mennyiség nagy része négyajtós 280.02 típusú volt, de került állományba néhány kétajtós 280.03 típusú busz is, elsősorban a hosszabb vonalakra. Természetesen mindkét változatból van egy megőrzött példány, méghozzá a 80-as évek Kelet-Berlinjére jellemző csontszín-narancs festésben, az úgynevezett „Haupstadtlackierungban” (fővárosi festés). E színtervet a város 750. születésnapjára, 1987-re vezették be a keleti járműveken. A színterv alapszíne a csontszín, a sárga különböző árnyalataival pedig a közlekedési ágazatokat különböztették meg egymástól.
A rendszerváltás után sok busz került vissza Magyarországra, az ex-NDK-s buszokat erről a festésről, valamint a kevés nyitható ablakról és a botváltóról igen könnyen fel lehetett ismerni.

CLX-458_tbanya_090204
Egykori berlini 280-as Tatabánya autóbuszállomáson a Vértes Volán színeiben. A gyüjteményben lévő kocsihoz hasonlóan 1988-ban készült

Az évek során Berlinbe leszállított kocsik némi fejlődésen mentek keresztül: az első példányokhoz képest a késöbbiekben változott a váltó típusa, a műszerfal, valamint a vezetőfülkeajtó kialakítása. A múzeumban megőrzött négyajtós jármű 1988-ban került állományba, 492 129-es azonosítóval, és egészen 1999-ig volt állományban, a végén már csak különjáratokat végzett, illetve villamospótláskor vetették be. Ezt követően került a gyűjteménybe, jelenleg felújításon van. Ezenkívül van a múzeumban még egy négyajtós kocsi: 1997-ben az 5697-es azonosítójú busztól jelképes összegért, egy euróért vált meg az immáron „összeberlini” BVG, és került a gyújteménybe. Egyelőre még nem tudni, mik a tervei vele az egyesületnek.

kep_396
A négyajtós 280-as utastere

kep_397
A kocsi különlegessége a második ajtónál kialakított babakocsi-tároló

kep_398
Műszerfal

fzb_ika280_129
Négyajtós Ikarust pályafutásuk végén főleg villamospótláskor láthattuk a német fővárosban
(fotó: Frank Priebe / Denkmalpflege-Verein Nahverkehr Berlin e.V. a külön nem jelölt képeket Óvári Péter készítette)



A múzeumi kétajtós Ikarus 280-as 1989-ben érkezett az NDK fővárosába, 492 091-es azonosítóval, majd 1996-ban törölte állományából a BVG, ekkor került az egyesülethez. A busz működőképes, korhűen felújított, a szólóval együtt különjáratokon szokott feltűnni.

Mint látható, igen izgalmas és tartalmas gyűjtemény található Berlinben, érdemes meglátogatni, ha arra járunk, és nemcsak a hazai Ikarusok miatt, hanem a hatalmas, sokrétű megőrzött járműgyűjteményért is, amilyen jelenleg nálunk csak álom szintjén lehetséges.