Íme az egyik első a komáromi BYD-buszokból!

iho/közút   ·   2017.09.23. 08:45
byd-busz_komarombol0

Beszámoltunk áprilisban az üzemcsarnok avatójáról, sőt, már tavaly októberben azon lelkendeztünk, hogy idén most már lesz „minden” a komáromi ipari parkban. Lett is, illetve van. Hiszen még nincs két hete, hogy megírhattuk, tényleg elkészült az első két villanybusz a BYD üzemcsarnokában. Most itt vannak fotón is. Kívül „semmi extra”, tizenkét méternyi szóló városi kivitel, ajtónyitó gombokkal, ma már telesen természetes piktogramokkal – segítséggel élők, babakocsis kismamák, kettes ajtónál rámpa segítségével is fölszállhattok.

Nézzen szét a buszban is! A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Krizsán Csaba)

Odabenn végig alacsonypadlós az utastér, hátul kell csak a motortérnél föllépni az ülésekhez. Ami új és menő, az az USB-csatlakozók. Reméljük, nem lesznek egyből tele rágógumival, hasonlókkal, hanem sokáig tényleg arra lehet majd használni azokat, amire valók, az okos eszközeink töltésére. A sofőr kamerákból figyeli az ajtókat, bent is.

Emlékeztetőül a szintén korábban már általunk is megírt számok, ha teljesen felpörögnek, több mint négyszáz buszt állítanak majd elő évente, háromszáz dolgozóval. A teljes beruházás 6 milliárd 200 millió forint volt, kormányunk ebből 925 milliót nem kér vissza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek