Indul a nagy kaland északon

iho   ·   2017.10.25. 18:45
00kicsi

Hétvégén előkészítik a metrófelújítást, október 28-án és 29-én a Deák Ferenc tértől Újpestig, majd november 4-étől egy éven át a Lehel tértől Újpestig csak a felszínen közlekedhetünk.

A hétvégi pótlás csupán a megállók áthelyezésében hasonlít majd a későbbiekre: az Óbuda felől közlekedő 9-es autóbuszok Deák Ferenc téri megállóját előrébb, az Anker köz torkolatához helyezik, a 15-ös buszok az Erzsébet téren állnak meg. A Gyöngyösi utcánál is változik a megállók rendje, a 15-ös buszra a Babér utca kereszteződése előtt, a 105-ösökre pedig a 15-ösök régi megállójában lehet felszállni. Emellett a Deák Ferenc tér és Újpest-Központ között M3 jelzéssel pótlóbusz közlekedik, a metróról a pótlóra átszálláskor nem kell új jegyet érvényesíteni.

Metrópótlás október 28-án és 29-én... (forrás: BKK)

Az igazi nagyüzem november 4-én indul majd. Újra a Lehel téren üdvözölhetjük – 12M jelzéssel – a Rákospalotáig közlekedő 12-es villamost, és a 14-esek háromkocsis szerelvényekkel közlekednek hétvégente is. Sűrűbben, csúcsidőben 3-4 percenként közlekednek a 20-as, 30-as család autóbuszai, a 30A és a 230-as a Verseny utca érintése nélkül jár majd.

Kerülő útvonalnak Budát is ajánlja a BKK: a 34-es és a 106-os buszok útvonalát Árpád híd metróállomás helyett a Lehel térig hosszabbítják, Rákospalota és Újpalota felé az 5-ös és a 7E autóbuszok is sűrűbben járnak. Amíg lehet a Dunán közlekedni (a téli jégzajlást is figyelembe kell venni, természetesen), a D11-es hajójárat is sűrűbben, fél óránként indul a reggeli csúcsidőszakban.

...és november 4-étől

A felújítás időtartama alatt hétköznap üzemkezdettől 20.30-ig a Lehel tértől az Árpád üzletházig (Árpád út–Rózsa utca sarok), hétköznap este és hétvégén egész nap a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek, úgyszintén a Rózsa utcáig hosszabbított útvonalon.

A metrópótlás ideje alatt Budapesten kilencvennel több autóbusz közlekedik, ezek közül hatvan alacsonypadlós csuklós az M3 járaton jár majd, csúcsidőszakban 45 másodperces indítási időközzel. Közel tíz kilométeren festettek fel új buszsávokat, öt csomópontban és közel száz kereszteződésben hangolják újra a jelzőlámpákat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.