Indulhat a Kisföldalatti meghosszabbításának tervezése

Zöldi Péter   ·   2018.08.16. 12:00
millfav_m1_meghosszabbitas_kislid

A magyarepitok.hu arról ír, hogy a Kisföldalatti újabb lépéssel kerül közelebb ahhoz, hogy – legalábbis a vonalhossza alapján – rendes nagyföldalattivá váljék.

A cikk sorra veszi, hogy M3-as vonal jelenlegi is zajló felújításán kívül az utóbbi időben milyen új közösségi közlekedési beruházásokat vett tervbe a főváros és az állam. Lebegtetik, hogy a hármas metró a felújításon túl északon négy új állomással bővülhet tovább, korábban áprilisban pedig az derült ki, hogy a Millenniumi Földalatti meghosszabbítására is tervpályázatot írtak ki. Az M1-es vonal beruházásának megvalósíthatósági tanulmánya már korábban elkészült, erről most újabb részletek derültek ki: a nagyszabású fejlesztésben várhatóan mindkét irányban meghosszabbítják a vonalat, illetve a meglevő szakaszon is kialakítanak új állomásokat, melyekkel a Kisföldalatti a hálózatosodásban hatékonyabban vehet részt.

A tervezett új kijárat a Vigadó téren (képek forrása: magyarepitok.hu)

Az uniós közbeszerzési adatok alapján a délnyugaton a Dunáig, északkeleten pedig a XV. kerületi Marcheggi-hídig építhetik ki három ütemben a metróvonalat. Az engedélyezési és a kivitelezési terveket a Főmterv Zrt. készíti el mintegy 2,5 milliárd forintból. A Marcheggi-híd a kevés budapesti (és magyarországi) különszintű vasúti vonalkeresztezés egyike, a budapesti Nordkreuz: itt metszi egymást a 70-71-es vasútvonal és a külső körvasút. A magasvezetésben futó körvasúti vágányt az esztergomi vasútvonal villamosítási munkáihoz kapcsolódva az elmúlt hónapokban szintén felsővezetékkel látták el, egyébként pedig ez a keresztezési pont egy ideje fekete lyukként fungál a fővárosi hálózatfejlesztési tervekben: minden fejlesztés magához szív és nem enegedi el.

Új állomás a Mexikói útnál

A nagyszabású beruházás első fázisában összesen 4,8 kilométeren végeznek munkákat. Többek között új végállomást alakítanak ki a Vigadó téren, közvetlen átszállást létrehozva a kettes villamossal. A Hungária körútnál is új megállót építenek a jelenlegi vonalon, hogy végre az egyes villamosra is többszörös aluljárózás nélkül lehessen átszállni, a Kassai térnél pedig ideiglenesen új végállomást kap a földalatti. Ha utóbbi a későbbi északi vonalhosszabbítás átmenőállomása lesz, akkor meglehetősen bonyolult műtárgyra kell számítani a jelenlegi, kissé zöldmezős gondolkodással kialakított Nagy Lajos király úti felüljáró alatt. Ha ezt nem vállalják fel, akkor a felüljárót egyelőre nem bolygatva, attól délre épülhet valóban ideiglenes, azaz később beszántandó végállomás.

A Nagy Lajos király útja, a meghosszabbítandó villamos, a vasútvonal különszintű keresztezése Rákosrendezőnél és a meglévő felüljáró az M3-as bevezetőszakasza felett jelenleg olyan bonyolult elegyet képeznek, amiben tanácsosabb feladni a mindenben a meglévőt kiegészítő, kis lépések taktikáját, és helyette tabula rasaként tekinteni a térségre, ezért hosszútávon az a kedvezőbb, ha az ideiglenes végállomás nem csak funkciójában, de építményében is ideiglenes lesz.

A tervezett végállomás madártávlatból

A beavatkozás során a meglévő állomásokat is alkalmassá teszik új, hosszabb szerelvények fogadására és akadálymentesítik őket: a Deák Ferenc téren új kijáratot és felvonót építenek, az Oktogonnál szintén új déli irányú hozzáférést alakítanak ki, és a Hősök terénél is új bejáratot kap az állomás.

A Kassai téri megállótól északra, az autópálya bevezető szakaszával párhuzamosan 2,2 kilométeres felszíni vonalszakasz épül ki, négy köztes megállóval. A Marcheggi-híd, mint végállomási pozíció viszont vitatható: Rákospalota déli alközpontja innen karnyújtásnyira van, városszerkezetileg ésszerűbb lenne erre vezetni tovább a vonalat. A Körvasútra ebben az irányban is meg lehet teremteni az átszállást, a 70-71-es, lényegében párhuzamos vasútvonalhoz történő kapcsolódás pedig alárendelt fontosságú.

Felszíni vonalszakasz, megállókkal, a peronok szintben közelíthetők meg

A tanulmányterv kiemelten foglalkozik az autópálya bevezető szakasza menti vonalszakasz városképi problémáival. Olyan kialakításra ad javaslatot, melyben az út zajvédőfala – mely jelenleg igénytelen tucatmegoldás – egyben a földalatti vasút vonalának védőkerítése is, megfelelően igényes kialakítással. A tervezett megállókra féloldalról ráboruló védőtetők is ebből a falból nőnek ki, érdekes fényjátékokkal. A féloldalas szerkezet mindenképpen feltűnő mérnöki mű lesz, az igazán szép az lenne, ha – a tanulmánytervhez hasonlóan – a felsővezetéki rendszer is integrálható lenne a tartószerkezetbe.

Típus-megállóépület az M3-as menti felszíni szakaszon

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek