Infrastruktura-fejlesztés a Hajdú Volánnál

iho/közút   ·   2012.10.13. 15:00
00

A beruházás megvalósításához az Európai Unió, valamint Magyarország költségvetése 300 millió forint összegű egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtott, az ezt meghaladó, mintegy 80 millió Ft összegű ráfordítást pedig a Hajdú Volán Zrt. finanszírozta.

A társaság debreceni központi telephelyén korszerűsítették a gépjárműmosót: alvázmosó akna épült és automatizált, kötött pályán mozgó mosóberendezést helyeztek üzembe. Ezeknek, valamint az új tisztítógépeknek köszönhetően a járművek immáron teljes körűen, víz- és energiatakarékos módon tisztíthatók.

A környezetterhelés csökkentése és a fokozott balesetveszély megszüntetése érdekében a társaság a Központi telep Szoboszlói úti járműkijáratát áthelyezte a Salétrom utcára, mellyel egyidejűleg új portaépület, belső út és autóbusz parkoló is épült.

A Központi telep korszerűsített műhelycsarnoka<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(fotók: Szőllősi Roland)

A projekt keretében korszerűsítésre került még a 70-es években épült, kedvezőtlen hőtechnikai paraméterekkel és relatíve nagy hőveszteséggel rendelkező központi javító, karbantartó telep műhelykomplexuma. Megtörtént a műhelyek tetőzetének és oldalfalának szigetelése, a műhelykapuk és a felülvilágító elemek cseréje, a szerelőcsarnokok fűtési és világítási rendszerének korszerűsítése, a Diagnosztikai műhely bővítése, technológiai berendezésekkel együtt, az alkatrész raktár felújítása, valamint új fődarab raktár kialakítása.

A társaság Déli sori telephelyén a kor követelményeinek megfelelő, korszerű és gépesített, új, könnyűszerkezetes Gumi- és akkumulátorszerelő műhely létesült. Az építési beruházásokhoz kapcsolódóan sor került a járműjavítás technikai színvonalának fejlesztését célzó korszerű járműemelők, diagnosztikai, mérő és egyéb berendezések, szerszámok, gépek beszerzésére is.

A Déli sori telephely új diagnosztikai berendezéseket kapott

A projekt keretében korszerűsödtek a hajdúszoboszlói és a berettyóújfalui autóbusz-állomások. Mindkét helyszínen az autóbusz-közlekedéshez kapcsolódó forgalomirányító kamerarendszereket, ablakátbeszélő készülékeket, valamint nyilvános, internet alapú utastájékoztató terminálokat helyezett el a társaság, továbbá a projekt részét képezte kényelmes és esztétikus utcabútorok beszerzése is.

Az építési munkálatokra 2011 júliusa és 2012 márciusa közötti időszakban került sor, míg a járműjavítás technológiai korszerűsítését szolgáló eszközök, illetőleg a forgalmi jellegű fejlesztések jellemzően idén valósultak meg.

Kép és szöveg: Szőllősi Roland

Kapcsolódó hírek