Ingyenes e-könyvek a pekingi metrón

MTI/iho   ·   2015.01.20. 10:58

Peking 4-es metróvonalán a szerelvényekben olyan qr-kódokat matricáztak ki, amelyekkel az utasok okostelefonjaikkal vagy táblagépeikkel leolvasva egy ingyenesen használható elektronikus könyvtár anyagaihoz juthatnak el. A kezdeményezéssel egyszerre tíz könyvből lehet választani, az elolvasható könyvek várhatóan pár havonta cserélődni fognak. Az első, már elérhető könyvek a kínai történelemről szólnak.

– Azt hiszem, egy igen hatásos és kényelmes eszközt találtunk a hagyományos kínai kultúra népszerűsítésére – szögezte le a pekingi önkormányzat egyik képviselője. A kínai főváros vezetése a nemzeti könyvtárral együtt támogatta a kezdeményezést. A könyvtár épülete egyébként szintén a négyes metróvonal mentén fekszik, külön megálló tartozik hozzá. Miközben a tisztségviselők remélik, hogy a lehetőség bátorítani fogja a kínaiakat az olvasásra, a kínai köztévé által meginterjúvolt utasok tetszését elnyerte a kezdeményezés.

– Megértheted a hagyományos kínai kultúrát – kiváló dolog – nyilatkozta az egyik utas, míg egy másik szerint remek időtöltést jelent könyvet olvasni a gyakran hosszan tartó metrózás ideje alatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek