Intenzív vegetációmenedzsment

iho/vasút   ·   2018.01.21. 13:45
vihar_ice_deutsche_bahn_fa_kislid

Ha vihar van, akkor Németországban is tele a pálya kidőlt fával. És akkor ott ezzel rendszerszinten kell kezdeni valamit, kitalálni, létrehozni, elnevezni. A ProBahn utasérdek-védelmi szervezet tudja, hogy mindez hogyan lenne megakadályozható. Most pedig a vasút válaszolt nekik – még ha visszafogottan is.

Szép nevük van a viharoknak: Xavier, Herwart, vagy akár Friderike. A következmények már nem ilyen szépek: pályatestre dőlt fák, leszakadt felsővezetékek, utasok milliói ülnek valahol, távol az úticéljuktól. A ProBahn egyértelműen a konszernt teszi ezért felelőssé, mert meglátásuk szerint már az első őszi vihar után lépniük kellett volna, és a vasútvonalak mentén álló fákat tervszerűen vissza kellett volna metszeni. Most az a javaslatuk, hogy bizonyos távolságon belül ne is állhasson fa a vasút mentén.

Kidőlt fák Lamspringe mellett a nagysebességű pályán (forrás: DPA)

Miután a Deutsche Bahn rövid időn belül a sokadik keserű tapasztalatot szerzi a viharkárokról, itt is megindult valami erjedés: az úgynevezett „intenzív vegetációmenedzsmenttel” kísérli meg a vasút visszaszerezni a vezető helyet a viharok elől. Sőt, egy szóvivő arról beszélt, hogy akár „további intézkedések” is következhetnek, hiszen már az őszi Xavier és Herwart-viharok után munkacsoportokat hozott létre a vasút, amelyeknek a problémát meg kellett volna oldaniuk, de nagyon lassan haladtak: a fakivágásokat és metszéseket a területileg illetékes környezetvédelmi hatósággal és a telektulajdonosokkal egyenként kellett leegyeztetni. Amíg beleegyezés nincsen, nem dolgozhat a fűrész sem. A hosszabb távú elképzelés az, hogy a különösen kritikusnak bizonyuló helyeken az egyébként szokásos hat méteres sávon kívül is vághatnak ki fákat. Ezt szóvivői nyelven kiterjesztett vegetációs programnak hívják.

Közben a Friderika-nevű vihar által okozott zavar a vasúti közlekedésben csökken. Szombaton a legtöbb, a távolsági közlekedésben szerepet játszó pályaszakaszt felszabadították, de Dortmund és Hamburg között még mindig Hamm felé kell kerülni, a pályatesten fekvő fák miatt, ez tizenöt perces késéseket okoz. Köln és Lipcse, valamint Amszterdam és Berlin között még nem állt helyre az összeköttetés, a holland határnál buszokra kell átszállni, de vasárnap estére várhatóan mindenhol helyreáll a menetrend. A vihar miatt több mint kétszáz helyen váltak járhatatlanná a vasúti pályák.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek