Irány Diósgyőr!

Elek Ádám   ·   2011.11.06. 23:00
00

Az MVK Zrt. eredeti terveitől eltérően egy héttel hamarabb szállít utasokat a villamos a Diósgyőri Gimnázium (volt Kilián városrész) és Diósgyőr között, amit az építkezési munkálatok megfelelő előrehaladottsága tett lehetővé.

A felújítás során az eddig zúzottköves pályaszakaszt – akár csak az Újgyőri főtér és Kilián között – itt is aszfaltburkolatúra cserélték. Csökkent emellett a pályát keresztező átjárók száma is, ezzel elősegítve a villamosközlekedést, valamint kiépült több középperonos megálló is. A leglátványosabb eleme a pályafelújításnak, hogy elbontották az egykori téglaépítésű végállomási épületet, teret adva a pályahosszabbításnak.

A régi végállomási épület bontása<br>A képre kattintva fotógalériánkat láthatják

A villamosközlekedés újabb szakaszának beindításával több forgalmi változás is életbe lép. A 69-es autóbusz újra csak Diósgyőr és Berekalja között közlekedik, a villamospótlásról már nem kell gondoskodnia. Az 1-es villamosnak a felújítással együtt megszűnt a Vince utca megállóhelye, helyette a kicsit feljebb tolt Zenta utca megálló vehető igénybe. Az 1-es és 1A autóbuszok sem pótolják már a villamost, így nem állnak meg a Zenta utca és LÁEV villamospótló megállókban. Az MVK Zrt. már-már a meghosszabbított pálya méreteiben gondolkozik, így villamosbérlettel, illetve villamoson lyukasztott menetjeggyel (a másik végén kezelve jegyet) igénybe vehetik az utasok az autóbuszokat Felső-Majláth leendő végállomásig.

A héten elkezdődtek az új pályaszakaszon a műszaki bejárások, próbajáratok, valamint folyik a járművezetők oktatása is, hogy hétfőn minden tökéletesen menjen.

Kapcsolódó hírek