Irányítók az elesettekért, a vírus ellen küzdőkért

iho   ·   2020.04.21. 12:30
cim

A légtér biztonságának garantálása mellett a leginkább veszélyeztetettek támogatását is komolyan veszi a magyar léginavigációs szolgáltató. Az állami vállalat az elmúlt időszakban több ezer adag étellel és több millió forint értékű adománnyal támogatta a járvány elleni védekezésben résztvevőket, illetve a jelenlegi helyzetben különösen sérülékeny társadalmi csoportokat – olvasható a HungaroControl szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Március vége és április közepe között – a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket enyhítve – a társaság meleg ebéddel járult hozzá a 18. kerületi Gyöngyvirág Gyermekotthonban élő 29 gyermek és 11 nevelőjük ellátásához. Az otthon lakói ugyanis e rendkívüli helyzetben nem hagyhatják el az intézményt, és látogatókat sem fogadhatnak.

A magyar légiforgalmi szolgálat az „Etesd a dokit!” kezdeményezés keretében a Rókus Kórház dolgozóit segítette és juttatott el ételt nekik, ezzel támogatva egyúttal azokat a szakácsokat, valamint az alapanyagokat biztosító kis- és őstermelőket is, akik ugyancsak részt vesznek az akcióban.

A társaság tartós élelmiszert adományozott  átmeneti otthonokban élő és hátrányos helyzetű magyar családoknak – a felajánlás a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével érkezhetett meg a rászorulókhoz. Emellett áprilisban csatlakozott az Adománytaxi nonprofit szervezet „Maszkot a frontra” kezdeményezéséhez is, amelynek köszönhetően az egészségügyi, szociális és szolgáltatóiparban dolgozók részére olyan maszkokat adott át, amiket otthonról dolgozó varrónők készítettek.

Az említetteken túl a vállalat tartós élelmiszert és egészségügyi maszkot, valamint kézfertőtlenítő folyadékot adományoz az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványnak, amely bántalmazott vagy mélyszegénységben élő gyermekeknek nyújt segítséget. A HungaroControl felajánlásának 70 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű családokhoz kerül, a fennmaradó rész pedig gyermekvédelmi intézményekhez, illetve átmeneti otthonokhoz.

A hazai léginavigációs szolgáltató ugyanakkor részt vesz a Budapest Bike Maffia „Vitaminkommandó” projektjében is, ahol szintén tartós élelmiszerekkel segíti a rászorulókat. A programban dolgozók az adományokat egyrészt hajléktalanoknak, másrészt olyan szociális intézményekbe juttatják el, ahol többnyire idős és/vagy legyengült immunrendszerű emberek élnek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek