Iskolabuszok balesete: egy nap alatt kilenc gyermek halt meg

iho/biztos út   ·   2016.02.11. 11:08
fiskbusz0

Csütörtök reggel legkevesebb hat gyerek meghalt, három ember pedig megsérült a nyugat-franciaországi Rochefort településnél egy buszbalesetben – jelentette a France Info hírrádió. Az iskolai kisbusz – amelyben tizenheten utaztak – Oléron szigete és Surgeres között szállította a gyereket, amikor negyed nyolc körül a hátsó részére rázuhant egy teherszállító járműről leesett fémdarab – mondta Dominique Bussereau, Charente-Maritime megye elnöke, korábbi közlekedési államtitkár. Najat Vallaud Belkacem oktatási és Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte, hogy azonnal a helyszínre indul.

Tragédia Montbenoit-nál szerdán. Csütörtökön még borzasztóbb szerencsétlenség történt Franciaországban (fotó: Daily Mail)

Ez a második buszbaleset egy napon belül, amelyben gyermeke halnak meg. Szerdán két gyermek halt meg és hét felnőtt megsérült a kelet-franciaországi Jura hegységben, Montbenoit kisvárosnál, néhány kilométerre a svájci határtól. Az oktatási tárca szerint az iskolabuszon, amely Doubs városának Lucie-Aubrac nevű iskolájába vitte reggel a gyereket, harminchárman utaztak.

Emmanuel Yborra, a csendőrség kabinetfőnöke a France Bleu rádióban elmondta: az iskolabusz valószínűleg megcsúszott a havas, jeges úton, letért róla, majd az oldalára borult. A sofőr nem sérült meg, de sokkos állapotba került, egyelőre nem tudott beszámolni a baleset pontos körülményeiről.

A buszon utazó további több mint húsz ember sértetlenül megúszta a balesetet, velük jelenleg az oktatási tárca által felkért pszichológusok foglalkoznak a helyi iskolában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek