Ismét áll a bál Hamburg-Altona körül

iho/vasút   ·   2018.05.20. 08:45
hamburg_altona_kislid

Újabb zavar a tervezett Hamburg-altonai pályaudvar-áthelyezés körül: egy telek eladása szabálytalanul történt, az EU is vizsgálódik az ügyben. Vajon mit jelent ez a meglévő és a tervezett pályaudvar további sorsára nézve?

Amint azt már korábban portálunk megírta, a Deutsche Bahn rájött, mekkora kincset jelent ingatlanértékben a meglévő, de hálózati szempontból nehézséget jelentő altonai fejpályaudvar. Az áthelyezéssel két legyet üthetnek egy csapásra: a régi pályaudvar területe értékesíthető, az új pályaudvar vasúthálózati beágyazottsága sokkal kedvezőbb lesz.

Hamburg városa múlt évben egy ingatlanfejlesztőnek adta el a tervezett pályaudvar telkét, annak minden terhével és célzott közlekedési fejlesztési kötelezettségével együtt. A vásárlónak minimumként meg kell építenie az új közlekedési csomópontot, ezen kívül pedig még olyan ingatlanfejlesztést hoz ki a területből, amit üzletileg jónak lát. Az eladásra európai versenytárgyalást hirdettek, a befektető ezt annak rendje és módja szerint, a legkedvezőbb kínált árral meg is nyerte. Csakhogy: az ajánlatok leadásának határideje 2017 februárjában járt le, a versenytárgyaláson győztes céget pedig csak 2017 júliusában alapították, öt hónappal a sikeres árajánlat leadása után. A kérdés itt az, hogyan lehetséges, hogy egy nemlétező cég sikeresen adhatott árajánlatot egy versenytárgyaláson, és hogy ez egyáltalán az európai joggal összeegyeztethető-e.

Hamburg képviselői szerint az adásvétel jogilag megáll a lábán. Az újonnan alapított vállalkozás egy projekttársaság, amelyet az összetett, a pályaudvar fejlesztését is tartalmazó ingatlanfejlesztés céljából hoztak létre. Ez jogilag támadhatatlan és szokásos ügymenet, hiszen a versenytárgyalás összes résztvevője egy ilyen projekttársaság létrehozásában gondolkodott, viszont az árajánlatok leadásának időpontjában még egy ilyen társaságot sem alapítottak.

A meleg színnel jelölt területek rosszul járnak az áthelyezéssel, a kékek számára viszont előnyös a fejlesztés

Eközben az új pályaudvar tervét több oldalról is támadják. A különböző felmérések egyértelműsítik, hogy az utazók többségének a létesítmény áthelyezése hátrányt jelent. A túlterhelt főpályaudvar tehermentesítése sem történik meg a kívánatos mértékben, ráadásul az új létesítmény előreláthatóan már a megnyitásakor alulméretezett lesz. Több polgári kezdeményezés is született az építkezés ellen, mert úgy vélik, elmaradt a környezeti hatásvizsgálat.

Az Európai Bizottság által belengetett vizsgálat önmagában ugyan nem fogja megakadályozni az átépítést, de mindenképpen kellemetlen árnyékot vet a Deutsche Bahn és Hamburg együtt jól kitalált presztízsprojektjére. Brüsszel részéről egyáltalán nem szokatlan, hogy kivetnivalót talál települések giga-közbeszerzéseiben, amibe a hamburgi projekt is tipikusan beletartozik. A Bizottság jelenleg vizsgálja az ügyet, ez általában egy évet igénybe szokott venni, komplikáltabb esetekben még többet is. Most mindenesetre előre közölték, mi a véleményük az eljárásról: egy, az árajánlat benyújtásakor nem létező szervezet nem vehet részt közbeszerzésen.

Érdekes lehet még, hogy ki rejlik a győztesnek minősített befektető mögött. A kamarai nyilvántartásból kitűnik, hogy a 2017 júliusi alapitás után két hónappal a cég nevet változtatott, azonkívül a városi Takarékpénztár egy leányvállalatán keresztül beszállt az üzletbe. Ezután minden igen gyorsan ment: tizenegy nappal később eredményt hirdettek, a pályaudvari telket a frissen alapított projektvállalat építheti be.

Talán erre illik a klasszikus mondás: ügyes! Sokkal ügyesebb, mint például a mi egyszerű kis kerékpároshíd-bizniszünk a Rákos-patak felett.

A pályaudvar áthelyezése egyébként azon elvek mentén megy végbe, ahogyan ez Bécsben, az új Főpályaudvarnál is történt: az új létesítmény a régi fejpályaudvarra befutó két fővonal közötti összekötőívhez települ át, a delta által elfoglalt terület kétharmada tehát egyéb célra, praktikusan ingatlanfejlesztésre lesz felhasználható, a fejpályaudvar megszűnik, átmenőpályaudvar jön létre.

Ez a grafika segít megérteni a helyzetet (forrás: spon.de)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek