Ismét az űrben a titokzatos mini-űrrepülő

iho   ·   2015.05.22. 11:15
cim

Internetes élő adásban láthattuk, amint Cape Canaveralról elstartol vele néhány napja az Atlas V, igaz, maga a gép burkolat alatt emelkedett a rakéta orrán; aztán majd valamikor láthatjuk, feltehetően felvételről, ahogy történt az előző három esetben, az érkezését is, mégis alig tudunk róla valamit. Ismét földkörüli pályán a világ legtitokzatosabb űreszköze, az X-37-es, a két példány közül a második, annak is ez a második útja.

Amint erről a korábbi repülések kapcsán beszámoltunk, a gép a Boeing Phantom Works, vagyis a különleges és új technológiákat képviselő eszközök laboratóriumának terméke, a program pedig az amerikai légierő és a NASA partnerségében zajlik. Csak épp azt nem tudni pontosan, mi a célja. Maga az X-37-es, mint ezt sokszor megírták, valamelyest hasonlít az űrsiklóra, annyiban is, hogy függőlegesen, hordozórakéta-rendszer segítségével indul, az X-37 azonban saját hajtóműveit csak az űrben használja, ezután viszont hasonlóan tér vissza, mint a már Space Shuttle tette egykor, vagyis először hajtóműves fékezéssel tér a visszatérő pályára, majd az orr-részre és a törzs illetve a szárny burkolatára szerelt hővédők segítségével védi ki az atmoszférába érkezés megrázkódtatását, végül kissé csutka szárnyai, de eléggé méretes iker-vezérsíkjai révén siklórepülésben ér földet.

A két alapvető különbség mellett, vagyis hogy ember nincs rajta, és hogy az egész gépecske meg még egy ugyanolyan elfért volna a Shuttle kinyitható rakterében – sok már döntő különbség tudható és érzékelhető. Az egyik, hogy az apró leszármazott meglepően hosszú periódusokat képes, láthatóan károsodás és a berendezések „fáradása” nélkül földkörüli pályán tölteni.

Fantáziakép az űrben mozgó X-37-esről

Az első alkalommal a repülés 225, másodszor 469 napig tartott, a harmadik során a 675. napon hozták csak vissza a mini-űrrepülőgépet. Pontosabban, és ez is fontos különbség, az X-37-es nem emberi irányítással, tehát nem távirányítással száll le, hanem autonóm üzemmódban, vagyis a gép saját rendszerei a Föld beavatkozása nélkül vezérelték végig az egész, nagyon bonyolult és kockázatos folyamatot az orbitális pályától a Vandenberg támaszpont betonjáig.

A mostani repülés előtt a korábbiakhoz képest jóval több információt bocsátottak ki, állítólag külön tartályokban visz a gép polgári kísérleti anyagot, száz anyagféleségen próbálják ki, melyik mennyire bírja az űrbéli viszonyokat, például azokat az anyagokat, amelyeket az Orion űrhajó építéséhez használnak. Kísérleteznek ion-hajtóművel, illetve a mini-űrrepülőgéppel együtt felbocsátott műholdacskák egyikén azzal is, hogy a napszél részecskéinek energiája mennyiben használható egy űrbeli szerkezet meghajtására. Azt azonban továbbra sem tudni, mennyit repül a gép, erről csak annyi hangzott el, hogy legalább 200 napig, és hogy a hosszú repülés alatt mi mással foglalkozik. (Csak a rend kedvéért, ismét lássuk a feltételezéseket és a konteókat: hosszú távú űrrepülések előkészítése a szükséges rendszerek próbájával; katonai célú küldetés: kémkedés, netán ellenséges műholdak megsemmisítése, nukleáris űrbombázó, titokzatos lézerfegyverek próbagépe, amellyel megvakíthat idegen kémholdakat, stb.)

Leszállás után: az előző repülés már majd két éven át tartott

Feltehetően nincs messze az igazságtól az sem, hogy valójában a gép egy nagyobb majdani űreszköz, a most repülő B-változatok után a C próbagépe, amely már netán valóban emberi űrutazásokat, esetleg az űrállomás személyzetének cseréjét szolgáló eszköz lenne, ami logikus is. És noha magához az űrállomáshoz nem kell sok idő feljutni, az viszont valóban fontos kérdés, hogy a gép az űrállomáshoz kapcsolódva meddig marad meg tökéletes állapotban és kockázatmentes visszatérő állapotban, talán ezért is kell a mostani repülések során olyan hosszú időn át kitenni a szerkezetet az űrbeli kemény körülményeknek: hőnek, hidegnek, sugárzásnak.

Ha azonban ez lenne a végső cél, akkor nem lenne értelme annak az eddig töretlen titkolódzásnak, homálynak, ami a gépet és a repüléseket övezi.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek