Ismét Portóban az Air Race, Sonka-sikerrel

iho   ·   2017.09.04. 08:45
cim

2007-től 2009-ig Portó egyike volt az Red Bull Air Race egyik helyszíneinek, nem csoda, hogy sokan örültek a verseny visszatérésének a portugál városba, a Douro folyó fölött kijelölt légtérbe. Kicsit talán Budapestre hasonlít a környezet, egy nem túl tágas, elnyúló pálya, a folyó partján szép épületek, dombok, és persze rengeteg néző. A kijelölt folyórész hosszabban elnyúlik, mint Budapesten, viszont önmagában is van benne kanyar, szóval izgalmas repülés ígérkezett errefelé is.

(fotók: Red Bull Air Race)

Az izgalmakat fokozta, hogy az első őszi futam előtt pokolian nyílt volt a verseny, egy-két pontos különbséggel a három éllovas, az amerikai Chambliss, a japán Muroya és a cseh Sonka között. Ehhez képest a kvalifikáció a legjobban a kanadai McLeodnak sikerült, idén immár negyedszer, viszont a végső sorrendben az agilis pilótának eddig csak két második hely jutott. Ami megszórta a mezőnyt, az a vissszafordítók G-limitje volt, Dolderer azért volt lassú, mert nem akarta túlhúzni, Podlunsek viszont azért kapott büntetéseket, mert túlhúzta...

A vasárnapi tizennégyes futamon Brageot és Kopfstein a függőleges manőverekkel tudott sikeresebb lenni, mint a vetélytárs Goulian és Ivanoff. A következő párbaj ígérkezett az egyik legdrámaibbnak: a tavalyi győztes Dolderer repült a tavalyi bajnok-aspiráns Matt Hall ellen, mindketten nagyon gyorsak voltak, olyannyira, hogy noha Dolderer alulmaradt, a leggyorsabb vesztesként jutott tovább.

Podlunsek az előző napi túlhúzás után óvatosabban repült, és ez bőven elég volt Muroyának, hogy továbbjusson vele szemben. Velarde szombaton leszálláskor odaverte a légcsavarját, a gépet kijavították, de a beállítások nem voltak tökéletesek, Chambliss a hét leggyorsabb repülését produkálva győzött. Bolton gépe sem volt teljesen száz százalékos, a kvalifikációt előző nap megnyerő McLeod simán verte.

Ugyancsak a kanadai volt a nyolcas döntő legjobbja, Dolderer ellenében volt biztos győztes. Chambliss Kopfstein ellen bizonyította, nem véletlenül ő, a veterán, ennek az idénynek az egyik legjobbja, Muroya Sonka ellen már az első pillanatban elrontotta, kemény büntető másodperceket kapott, mert a limitnél gyorsabban repülte át a startvonalat, Brageot tisztán repült, de Hall gyorsabb volt, így alakult ki a végső négyes.

Sonka először repült a döntőben, és a nap legjobb idejével adta fel a leckét, amit aztán a „nebulók” nem is tudtak teljesíteni! Chambliss szerette volna zsinórban a harmadik futamot is megnyerni Budapest és Kazany után, és az időeredménye meg is lett volna hozzá, de a kilences kaput emelkedésben vette, a büntető másodpercek letaszították a negyedik helyre. McLeod keményen repült de mégsem tudta Sonka idejét megfaragni, Matt Hall bölcsen úgy gondolta, a lényeg, hogy a pódiumon legyen, a tiszta repülésre koncentrált, meg is lett a harmadik helye, a győztes Sonka és az újabb második helyezéssel a sajtótájékoztatón láthatóan elégedetlen, csalódott McLeod mögött. Sonka ezzel átvette a vezetést, McLeod összetettben is második, utána Chambliss és Muroya a sorrend.

A „kihívók”, a Challenger Cup pilótái közül a győztes Kevin Coleman volt, a második Florian Bergér, a harmadik a mezőny hölgypilótája, Melanie Astles, és negyedikként végzett a magyar újonc, Genevey Dániel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek