A budapesti kétszázas sorozatú Ikarusok története 2017 februárjában egy újabb fejezettel gazdagodott: az utazóközönség ismét visszakapott egy korábban leállított magaspadlós autóbuszt, teljesen újjáépítve.

Míg a korszerű és alacsonypadlós járművek egyre szaporodnak Budapesten, a BKK megrendelésére szolgáltatást nyújtó BKV továbbra is számol azzal, hogy az elkövetkezendő években a hétköznapi csúcsidőszakokban továbbra is az Ikarus legmegbízhatóbb, kétszázas sorozatának járműveit közlekedtesse. A további üzemeltetésre kijelölt járművek felújítása már a korábbi években megkezdődött. A kétezres években indult, az utastérben kellemesebb hatást biztosító zöld kapaszkodós megoldást öt évvel ezelőtt további esztétikai elemekkel bővítették: a járművek sötétített oldalablakokat és citromsárga kapaszkodókat kaptak, üléseiket – más leállított autóbuszokból kiszerelt – először szövettel, később kék műbőrrel újrahúzott Halas típusúra cserélték, egyes járművekben pedig korábban kibontott FOK-Gyem kijelzők álltak ismét munkába.

Forgalomba állása óta gyakran megfordul a Szentlélek téren (a képre kattintva galéria nyílik a szerző fotóiból)

A hosszabb üzemeltetésre történő tartós berendezkedést jelzi, hogy az egyik példány alacsonypadlós hátsó peront és elektromos ajtókat kapott; egy másik autóbuszt pedig Allison váltóval szereltek fel.

A felújított flottában kapott helyet a márkavédjegyes szolgáltatásnak emléket állító BPO-301, vagy a decemberi időszakban mikulás jelmezt magára öltő BPI-206 (amely azonosítóját ötletesen BP 12-06-ként matricázták fel) is, valamint a hét évvel ezelőtt Debrecenből érkezett Ikarusok egy része is.

A tavalyi év egyik meglepetése volt egy korábban legyártott vázszerkezetbe épített – akár vadonatújnak is mondható – 260-as forgalomba állása volt.

Az idei év első újdonságát a korábban BPI-205 rendszámot viselő, 1992-es évjáratú 260.46 típusjelzésű autóbusz visszatérése jelentette. Az autóbuszt vázig bontották és javították, a majd a gépészeti egységek és futóművek visszaszerelését követően újraépítették. A jármű a szokásos Halas ülések mellett ezúttal zöld kapaszkodókat kapott, a BPO-370-hez hasonlóan itt is találkozhatunk narancssárga szélességjelzőkkel a jármű karosszériáján. A korszerűbb hatást keltő kijelzők beszerelése egyelőre elmaradt, illetve a vadonatújnak minősített társához képest az NWZ-774 azonosítóra átrendszámozott Ikarus vezetőfülkéje nem kapott légkondícionáló berendezést. Az újra forgalomba álló 260-ast első munkanapján Áron kolléga is kipróbálta, beszámolója itt olvasható.

Előző korszakában rendszeresen megfordult a budaörsi és törökbálinti gyors- és expresszjáratokon

Az idén kezdődő metrófelújítás miatt egyre több leállított Ikarus tér vissza az utakra szóló és csuklós változatban is. Hogy hasonlóképpen felújított Ikarusok lesznek-e közöttük, néhány hónapon belül kiderül.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!