Itt a napelemes ökohajó, azaz az Ecoship

iho/hajózás   ·   2017.08.17. 13:45
400px_ecoship

A forradalmi megoldásokat felvonultató jármű terveit a haditengerészetre és építészetre specializálódott Oliver Design álmodta meg. Az ambiciózus projekt megtervezésével a 2008-ban Nobel-békedíjra jelölt japán civil szervezet (NGO), a Peace Boat bízta meg a spanyolországi Getxóban működő céget.

Az Oliver Design először 2012 októberében, a Madridban megrendezett Nemzetközi Óceánjáró Csúcson lépett kapcsolatba a japán civil szervezettel. A tervezőcég alapítója és vezérigazgatója, Jaime Oliver ekkor tudta meg, hogy a Peace Boat tervezőt keres a projektjéhez. Oliver az első inspirációt néhány héttel később, már otthon Baszkföldön kapta, amikor is egy partra vetett bálnát pillantott meg, ekkor születtek meg az első vázlatok. Az Ecoship kezdeti terveit aztán az Oliver Design előzetes vázlattá fejlesztette. Ezt követően a Peace Boat alapítója és igazgatója, Josiokata Tacuja meglátogatta a tervezőcéget és a spanyolokat bízta meg az exkluzív projekt végrehajtásával.

Az Oliver Design 2012 óta dolgozott a nagy hatótávolságú, környezetbarát hajó látványtervein, melyek nemrég végre elkészültek és publikussá váltak: az első vázlatoktól kezdve az általános kinézeten, a kabinok és a nyilvános helyiségek pontos részletein, a külső háromdimenziós kinézeten át a kisvideókig és bemutatókig. Az úttörő jelentőségű projektnél a spanyol cég mellett világszínvonalú szakemberek számos csapata közreműködött, többek között az ökotechnológia és a hajóépítés területének elismert mérnökei és tudósai. A munkát a Peace Boat projektvezetője, az óceánjárók területén is hatalmas tapasztattal rendelkező haditengerészeti mérnök, Dr. Andrés Molina irányította.

Az egyelőre még csak terveken létező Ecoship a megújuló energiaforrások alkalmazásával és a természethez közeli személetével forradalmi megoldásokat hozhat az óceánjárók számára (látványterv: Oliver Design)

Idén májusban a civil szervezet szándéknyilatkozatot írt alá az Arctech Helsinki Shipyard Inc. finn hajóépítő céggel, ezzel a grandiózus vállalkozás jelentős mérföldkőhöz ért. A jelenlegi cél, hogy a 2020-as tokiói nyári olimpiára már használatba vehesse a járművet a Peace Boat. A bruttó hatvanezer regisztertonnás térfogatú Ecoship kétezer utas befogadását teszi majd lehetővé, akik hétszázötven kabinon osztozhatnak. A kétszázötven méter hosszú, harminckét méter széles óceánjáró merülése nyolc méter lesz. Óránként legfeljebb huszonegy csomós sebességre lesz majd képes, utazósebessége tizenhét csomó.

A hajó megvalósítása abban az értelemben egyedülálló, hogy most fognak először felhasználni korszerű energetikai technológiákat egy nagytömegű hajón; a korábbi kísérletek jóval kisebb vízi járműveket érintettek. Mivel a tengeri szállítás jelenleg az egyik legnagyobb tényező az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában, az Ecoship egyik célja, hogy megmutassa: létezhetnek sokkal fenntarthatóbb hajók is.

Az Ecoship tíz hatalmas, napelemekből készült, visszahúzható panelt is magában foglal majd, melyek megfelelő szélviszonyok mellett vitorlákként funkcionálhatnak. A megkülönböztető jellegzetesség elsődleges tervei megalkotásához az Oliver Design a Detlev Loell német haditengerészeti mérnökkel dolgozott együtt, aki a klasszikus vitorláshajók nemzetközileg elismersz szakértőjeként szakmai tapasztalatával segítette a projekt előrehaladását. A napelemes vitorlákat egyszerre lehet majd használni meghajtásra és energia termelésére. A hajón összesen hatezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el, melyek összesen hétszázötven kilowatt teljesítményre lesznek képesek.

A megújuló energiaforrások kiaknázása mellett a hajó egy gázolajjal vagy cseppfolyósított földgázzal (LNG) hajtott hibrid motorral is rendelkezni fog. A hibrid rendszernek köszönhetően akár húsz százalékkal is kevesebb üzemanyaggal is beéri majd a vízi jármű, a széndioxid-kibocsátás pedig akár negyven százalékkal lehet alacsonyabb, mint egy ugyanakkora, ám még a hagyományos technológiát használó hajóé. Az Ecoship a természetes elemek (például levegő, fény, víz), valamint a természeten alapuló anyagok és formatervek lehető legnagyobb mértékben történő alkalmazását támogató építési elképzelésére, a biofíliára alapozva a hulladékkezelés és a tervezési tulajdonságok terén is a legkorszerűbb technológiákat sorakoztatja majd fel – számol be a Marine Link.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek