Izrael: új nemzetközi reptér három év múlva

iho/repülés   ·   2011.07.27. 13:17

Az új nemzetközi légikikötő Timna sivatagi településnél épül, a jelenleg a légierő és a polgári gépek, főképp charterek által ugyancsak használt Uvda légibázis közelében.

A tervek szerint a Negev-sivatagban 471 millió dolláros költséggel készülő új reptér mind az eilati, mind az uvdai reptérről átvehetné a civil légiforgalmat, egyben lehetővé tenné Dél-Izrael, a Vörös-tenger és a Holt tenger közvetlen elérését a nemzetközi légiforgalomban használt szélestörzsű nagygépekkel is

Uvda ugyan fogad akár 747-eseket is, de használatát a katonai igények korlátozzák, míg az eilati reptér pályája gyakorlatilag kettévágja a várost. És noha a 2006-os felújítás nyomán oda is leszállhat akár egy Boeing 767-es is, azonban a betonelőtér csak egyszerre két nagyobb repülőgép fogadására alkalmas. A forgalom áthelyezését és a jelenlegi eilati reptér megszüntetését biztonsági megfontolások is igazolják: ugyan Eilatban szinte mindig jó az idő, egy esetleges baleset az egyik oldalon a szállodákat, a másik oldalon a helyiek lakónegyedét veszélyeztetné.

Leszállás Eilatban

Timna a várostól 18 kilométerre fekszik, a reptér pedig a Ramon nevet kapja, a Columbia katasztrófájában elhunyt izraeli űrhajós, Ilan Ramon, illetve fia, Asaf Ramon után, aki az izraeli légierő F-16-osával zuhant le hat évvel apja halála után.

Kapcsolódó hírek