Jak–42-es katasztrófa: titokzatos fékerő

iho/repülés   ·   2011.10.05. 16:00
cim

A szerencsétlenül járt gép fékrendszere került a vizsgálat fókuszába, miután az új adatok szerint a gép nekifutás közben nem tudott kellőképp felgyorsulni, a pilóták ezért nem tudták idejében elemelni és kellő magasságot gyűjteni.

Az orosz hatósági vizsgálószervezet, a MAKS közlése szerint a felszállópályára forduló Jak–42-es az első szakaszban a hajtómű-beállításnak megfelelően 89 csomóra, 165 kilométeres óránkénti sebességre gyorsult, de ezután a pilótáknak nem sikerült elemelni az orrfutót, noha a magassági kormányt 9-10 fokra kitérítették.

Hat másodperccel később a személyzet növelte a hajtóművek teljesítményét, ennek ellenére a gép gyorsulása erősen visszaesett. Ezt pedig csak valamiféle „addicionális fékerő megjelenése” magyarázhatja, hangzik a MAKS közleménye. Hogy ez a fékerő honnan származott, erről nincs biztos adat, ezt próbálják meg majd tisztázni egy hasonló Jak–42-es repülőgéppel végzett kisérlet során. A fékrendszernek a roncsok közt megtalált részeit mindenesetre külön vizsgálatnak vetik alá.

A gép végül is csak négyszáz méterrel a pályaküszöb után tudott elemelkedni, ekkor azonban ütközött az iránysávadó antennájával, ennek következtében húsz fokra emelte az orrát néhány másodpercre, de 5-6 méternél magasabbra nem tudott felemelkedni, először fákkal ütközött, majd a földdel.

Amit még fontos volt tisztázni: mi mindennel nem volt baj. A vizsgálók megállapították, hogy a gép súlypontja a határértékek között volt, vagyis a Jak nem volt sem túlságosan faroknehéz, sem orrnehéz a baleset idején. Ugyancsak belül volt a gép a felszállósúlykorlátokon, a fékszárnyak a felszálláshoz szükséges húsz fokra voltak kibocsátva, a vízszintes vezérsík pedig megintcsak a felszállásnak megfelelően 8,7 fokra volt beállítva.

A pilóták felszállás előtt előírás szerint ellenőrizték a kormányok szabad mozgását, beleértve a magassági kormányt is. Az utolsó ellenőrzés a nekifutás előtt egy perc negyven másodperccel történt. Az áramlásrontók nem voltak kibocsátva, és a roncsok elemzése szerint a magassági kormány kábelei sem szakadtak el.

 

Kapcsolódó hírek