Az ECM Clean Kft.-t 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy más területen is folytassa anyacége, az ECM Kft. korábbi sikeres, kohászati melléktermék rekultivációs tevékenységét. A valamikori BÉM megújuló nehézipari területén, a mintegy tizennyolcezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveznek. A termelés várhatóan 2019-ben indul el, és háromszázötvenkét új munkahelyet teremt. Az üzem gyártási kapacitásának felfutásával évi mintegy nyolcmilliárd forint árbevételt terveznek, az üzem a térség egyik legjelentősebb munkáltatója lesz.

Az alapkőletételen elhangzott: a járműipar továbbra is kiemelt ágazata az országnak. Míg 2010-ben négyezer milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, addig ez most már nyolcezer milliárd forint, amely köszönhető az ebben a térségben is megtelepedett befektetőknek. Míg a megye ipari termelési értéke 2010-ben 1600 milliárd forint volt, mára 2600 milliárd forintra nőtt, számos beruházás valósult meg, sok új munkahely jött létre, ami elsősorban az itt élőknek köszönhető. Ha Magyarország a továbbiakban is fenntarthatja gazdasági és politikai stabilitását, ha kiszámítható marad a beruházási környezet, abban az esetben további befektetések érkezhetnek a térségbe. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több, mint hétezer új munkahely jöhet létre magyar és külföldi cégeknek köszönhetően, amelyek egymilliárd eurónál is többet fektetnének be. Az elmúlt években egymást érték a beruházások a régióban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!