Javul a MÁV megítélése

iho/vasút   ·   2017.05.20. 12:40
400px_29-05

A MÁV-Start ügyfélszolgálatára írásban, telefonon vagy közvetlen úton (szóban) beérkezett érdeklődések, észrevételek összesítése alapján 2016-ban sokat javult a vasúti személyszállítási közszolgáltatás minősége és annak megítélése. A panaszszám csökkenéséhez nagyban hozzájárultak az elmúlt időszak jelentős pálya- és állomásfelújításai, járműbeszerzései, a javuló menetrendszerűség, valamint a vasutasok utasbarát hozzáállása. Tekintve, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően tavaly több mint hárommillióval, száznegyvennötmillióra nőtt a vasúti közlekedést választók száma, az utazással kapcsolatos negatív észrevételek csökkenése még komolyabb előrelépésnek számít.

A szolgáltatási színvonal javulását tükrözi, hogy a MÁV-Start ügyfélszolgálatához tavaly a 2015-ös adatokhoz képest tíz százalékkal kevesebb, mintegy harminckétezer írásos észrevétel, panasz érkezett. A javuló eredmények között külön figyelmet érdemel az átalány-kártérítéssel kapcsolatos igények harmincnyolc százalékos, a csatlakozásmulasztással kapcsolatos visszajelzések huszonnyolc százalékos és az utastájékoztatási hiányosságokról szóló jelzések tizenkilenc százalékos csökkenése. A vasúti szolgáltatások minőségével elégedett, a vasúti társaság törekvéseit elismerő, dicsérő hangvételű levelet író utasok száma viszont tizenöt százalékkal nőtt. Az utazási kínálat, a menetrendszerűség és a szolgáltatás minőségének jól érzékelhető, látványos javulása nyomán a menetrenddel összefüggő észrevételek 2016-ban a két évvel ezelőtti adatokhoz képest húsz százalékkal csökkentek.

Fontos eredmény az is, hogy az ügyfélszolgálat az írásos ügykezelésre törvényileg előírt egy hónapos válaszadási határidőkhöz képest jóval gyorsabban válaszol, a panaszok kivizsgálása, elbírálása és a válaszadás átlagosan tizennégy napot vett igénybe. Az elektronikus csatornák esetében az átlagos válaszadási idő még kevesebb, mindösszesen tizenegy nap volt.

A telefonos ügyfélszolgálat, a MÁVDIREKT könnyen kezelhető menürendszerében a megfelelő szolgáltatás kiválasztása után képzett szakemberek nyújtanak gyors és szakszerű segítséget az érdeklődőknek. A szolnoki székhelyű call centerben több mint harminc vasutas ad éjjel-nappal azonnali tájékoztatást napi átlag ezernégyszáz telefonhívásra és ötvenöt e-mailre, jellemzően menetrenddel és díjszabással kapcsolatos kérdésekben. A MÁVDIREKT-et 2016-ban több mint félmillió alkalommal hívták. Háromszázezren belföldi, százezren nemzetközi utazási információt kértek 2016-ban. Az érdeklődés a késő tavaszi, nyári időszakban a legintenzívebb, akkor akár havi negyven-ötvenezer hívást is fogad a szolgáltató.

Az átlagos ügyintézési idő belföldi információ kérésekor 1,59 perc, míg nemzetközinél 3,23 perc volt. Az átlagos várakozási idő csupán 14,4 másodperc, amely az ügyfélszolgálatok között kiemelkedően jó arány. A hívások nyolcvankilenc százalékát fél percen belül felveszik. A megválaszolási arány kilencvenkilenc százalékos volt, vagyis száz telefonhívásból mindösszesen egy nem jutott el ügyintézőhöz.

Érdekesség, hogy a tavaly júniusi labdarúgó Európa-bajnokság magyar mérkőzéseinek szünetében megszaporodtak a hívások. Az utasok néha még hívás közben is kommentálták a mérkőzés pillanatnyi állását. Az Eb idején tipikus célállomásokká váltak a francia stadionok városai, az átlagosnál sokkal többen érdeklődtek a Franciaországba tartó járatok és a menetjegyárak iránt.

A MÁV-Start ügyfélszolgálata kezeli azt a díjmentesen hívható telefonszámot is, amelyen a mozgáskorlátozottak, illetve hozzátartozóik előre bejelenthetik igényüket és megrendelhetik az akadálymentes eljutási szolgáltatásokat. A zöldszámra összesen 3788, azaz több mint huszonkét százalékkal több hívás érkezett tavaly.

Az elveszített és megtalált értékek száma is jelentősen nőtt tavaly: 2015-höz képest kétszer annyi, hétszázötven tárgy került vissza gazdájához a MÁVDIREKT közvetítésével; az érintett utasoktól számtalan köszönet érkezett a vasúttársasághoz.

Legyen szó belföldi és nemzetközi információkról, jegyvásárlási lehetőségekről vagy mozgássérültek utazásának megszervezéséről, a MÁVDIREKT a nap huszonnégy órájában áll az utazók rendelkezésére, igény esetén, angol nyelven is. A +36 (1) 3 49 49 49-es, Telekom-hálózatból a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból pedig a +36 (70) 499 4999-es telefonszám éjjel-nappal hívható, de a kérdések az informacio@mav-start.hu e-mail címre is eljuttathatók az ügyfélszolgálat munkatársainak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek