Javuló jóslatok: a Boeing emelt piaci előrejelzésén

iho   ·   2014.07.12. 08:45
cim5
Az amerikai gyártó nem sokkal az idei nagy repülőszalon, Farnborough előtt bocsátotta ki szokásos prognózisának új kiadását, amely a piac további bővülését, az igényelt gépek számának emelkedését feltételezi, nagyrészt továbbra is Ázsia és ezen belül is Kína vásárlásaira alapozva.

Az elkövetkező húsz évben eszerint 36 ezer 770 új utasszállító repülőgép áll forgalomba, ez nagyon jelentősen, 4,2 százalékkal magasabb szám, mint a tavalyi előrejelzés. Ezen belül Ázsia illetve a csendes-óceáni régió 13 ezer 460 új repülőgépet „fogyaszt” majd a gyártóktól.

A keskenytörzsűek száma a legmagasabb a prognózisban – és a való világban is

A növekedés legnagyobb részét a keskenytörzsű gépek eladása jelenti, az egyfolyosós (többnyire közép- és rövid hatótávolságú) utasszállítókból a Boeing szerint 25 ezer 680-at lehet a következő két évtizedben értékesíteni. Az előrejelzésnek ez a szegmense nemcsak azért ilyen magas, mert ezek a gépek olcsóbbak, mint a nagy hatótávolságú, nagy kapacitású szélestörzsűek, hanem mert ebben a szektorban a legerősebb a bővülési igény, elsősorban a low-costok felől. Persze, mint azt ezekben a hónapokban láthatjuk, a diszkont világ is kezd olykor a szélestörzsű gépek felé fordulni, mert több társaság tervez olcsó interkontinentális járatokat.

Érdekes a szélestörzsű gépek várható megoszlása: a kisebb 200-300 utast szállító kategóriából 4520, a közepes, maximum 400 személyesből 3460, míg a 400 főnél nagyobb kapacitású gépekből 620 gépet vesznek a társaságok a következő húsz évben. A Boeing eladási és marketing alelnöke, Randy Tinseth szerint a szélestörzsű szegmens jelenlegi megrendelési állományát a Boeing 65 százalékban fedi, és „ha az Airbus nem tesz valamit a gyártási stratégiájával, 30–35 százalékos lesz a piaci részesedésük”.

A szélestörzsű családok közül a 777-esé a legnépszerűbb, pláne ha az új változatot is beleszámítjuk

Az amerikaiak optimizmusát nyilván erősen fűtik a legutóbbi hónapok fejleményei: az Emirates „elkövette” az iparág eddig legnagyobb rendelés-lemondását, amikor elállt a 16 milliárd dolláros A350-üzlettől, viszont épp most véglegesítette 1500 777X vásárlását és még ötvenre szóló opcióját összesen 75 milliárd értékben.

A történet mögött valóban alaposan eltérő fejlesztési koncepciók vannak: az Airbus nagyon bízott a kétszintes A380-as óriás sikerében, amelyből azonban eddig csak háromszáznál többet rendeltek és 135-öt adtak át, miközben az Airbus a légitársaságok sürgetése ellenére nem akart, vagy a most futó fejlesztési programok mellett nem volt már ereje és tőkéje az új 350-esnél nagyobb és kisebb szélestörzsűek piacának meghódítására. A kisebb kétfolyosós gépek esetében talán épp Farnborough hoz változást, amennyiben bejelentik az ebben a kategóriában szépen teljesítő 330-as modernizált változatának programját.

A szélestörzsűek alsó sikerkategóriájának a 787-es az új típusa

Kétségtelen, hogy a 380-as ezzel együtt bőven túlteljesíti a Boeing hasonlóan nagy kapacitású és négyhajtóműves típusának, a modernizált 747-esnek (8i és 8f) az eladásait, ugyanakkor az amerikaiak erősen reménykednek egy a gép paramétereit lényegesen javító programban, és abban, hogy négy új vevőjelölttel zajlanak tárgyalások. Mindenesetre ez az a kategória, a 400 utas feletti, amelynek a piaci kilátásait a Boeing még a tavalyihoz képest is visszafaragta: le Bourget előtt 760 példány eladását látta valószínűnek a cég, a mostani 620-as prognózis drámai csökkenés. Ennek a hátterében azonban reális megfontolások állnak, a piac számára láthatóan a 350–400 utasra méretezett, és nem négy, hanem olcsóbban üzemeltethető kéthajtóművesek az igazán vonzóak, az Emirates rendelése is tulajdonképpen erről szól.

A Boeing szeretne több 747-est eladni, miközben az óriásgépek piacát még szűkebbnek látja

Ugyancsak javítja a Boeing közérzetét és növeli önbizalmát 2014 első félévének eladási és átadási listája. Az amerikai gyártó 342, az európai 303 gépet adott át a légitársaságoknak, a rendelések számában még nagyobb a különbség, 209 gép a Boeing javára. Persze az évi számok már lehet, hogy jóval kiegyensúlyozottabbak lesznek, hiszen épp Farnborough majd az őszi–téli ázsiai szalonok a szokásos helyszínei a nagy üzletek bejelentésének.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.