Javult a pótdíjak beszedésének hatékonysága a MÁV-Startnál

iho/vasút   ·   2019.04.18. 10:17
400px_jegyvizsgalo_mavstart

Két éve nem volt ilyen magas a pótdíjak utáni befizetések összege: hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start a pótdíjakból. Nem a bliccelések aránya nőtt, hanem a beszedés hatékonysága javult. De nemcsak márciusban, hanem 2019 teljes első negyedévében is kimagaslóak voltak a pótdíjakból származó bevételek: januártól márciusig több mint huszonötmillió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába. Ez összességében tizenkét százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak szintén kimagasló értékeit.

Javított a pótdíjak beszedésének hatékonyságán a MÁV-Start: márciusban tízmillió forintot hajtottak be a vasúttársaság (fotó: MÁV-Start)

Az eredmények javarészt annak köszönhetők, hogy a mindösszesen tíz emberrel működő követelésbehajtási csoport a 2018-as kimagasló eredményekhez képest is jelentős mértékben fokozta teljesítményét, a behajtás hatékonyságát. Az év első három hónapjában levélkampányokkal, kimenő hívások segítségével már több mint kilencszáz fizetési megállapodást kötöttek a MÁV-Start munkatársai a társaság felé követelést felhalmozó adósokkal, tartozásuk rendezése érdekében. Ez az érték húsz százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A munkatársak az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhatnak ki, dönthetnek például részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről.

A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók jogi eljárással néznek szembe, nincs lehetőség arra, hogy a bliccelők a vasúti büntetéseket minden következmény nélkül megússzák. Akik a vasút felé fennálló adósságukat nem rendezik, azoknak végső esetben végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik. Sőt, a rendszeres bliccelőket már akár börtönbüntetés is fenyegetheti. A kibocsátott fizetési eljárások száma már meghaladja az ezernyolcvanat, a végrehajtások száma pedig ötszázas nagyságrendet ért el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek