Jelentősen romlott a Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete az első negyedévben

MTI/iho   ·   2019.05.01. 09:00
cim3

Az adatok szerint az öt légitársaságot összefogó cégcsoport az első negyedévben a tavalyihoz képest mindössze három százalékkal tudta növelni árbevételét, amely így 7,8 milliárd eurót tett ki. A költségek azonban ennél jóval nagyobb mértékben, nyolc százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a társaság 8,7 milliárd eurót fordított üzemelésre.

A kiigazított üzemi eredmény ennek nyomán 336 millió euró veszteséget mutatott a negyedév végén, szemben a tavaly ugyanilyenkor rögzített 52 millió eurós nyereséggel. Az adózott eredmény a 2018 első negyedévi 39 millió eurós veszteség után idén 342 millió eurós mínuszban zárt, ez 777 százalékos mélyrepülésnek felel meg.

Az öt légitársaság közül mindössze egy, a legnagyobb haszonkulccsal dolgozó Swiss volt nyereséges, a zürichi székhelyű társaság 40 milliós nyereséget hozott, de ebben is ötvenhét százalékos visszaesés mutatkozott. A hálózatos cégek közül a Lufthansa 102 milliós veszteséget termelt szemben a tavalyi 107 milliós nyereséggel, az Austrian Airlines 73 millióról 99 millióra növelte üzemi veszteségét. A diszkont Eurowings, valamint a pénzügyileg vele együtt kezelt Brussels Airlines ismét negatívban zárta a negyedévet, 256 milliós idei vesztesége 20 százalékkal rosszabb eredmény, mint tavaly ugyanilyenkor.


A német légitársasági csoport a magasabb kerozinárakat, valamint az európai piaci túlkapacitás miatti többletköltséget és jegyárcsökkenést okolta. Hozzátették ugyanakkor, hogy a tavalyi első negyedév kiugróan jóra sikerült, hogy az Air Berlin megszűnésével jelentős kapacitások szabadultak fel.

Előrejelzésében a társaság az év végére öt százalék körüli árbevételhez viszonyított üzemi eredményt vár, amellett, hogy kerozinköltsége a tavalyihoz képest várhatóan 600 millió euróval megugrik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.