Jelenünk és jövőnk Felcsíkban

iho   ·   2013.12.09. 20:50
00

Tizenegy órás út után futott be Karcfalvára a Székely Gyors Egyesület kisbusza. Hatodikán reggel, néhány órával a Mikulás ünnepség kezdete előtt az otthon nevelői a segítségünkkel számba vették és elrendezték a csomagokat, majd még azzal a lendülettel áthajtottunk Madéfalvára, ahol Szentes Csaba polgármester urat ismertettük meg különvonatunk, a június 6-án induló Történelmi Székely Gyors programjával. Mivel az 1764-es madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára való tekintettel 2014-et a település a SICULICIDIUM évének nyilvánította, egyesületünk csatlakozhat a megemlékezésekhez, és – egyebek mellett – a tulajdonjogi kérdések tisztázását követően kiveheti részét a Gyergyószentmiklós–Csíkszereda–Brassó vasútvonal 106-os számú őrházának felújításából. Az Indóház vasúti magazin és az egyesület nevében a segítségünket is felajánlottuk az őrházban létesítendő vasúti emlékhely kialakításához (az elképzelés megvalósításának szakmai koordinátora, Szentes Gábor, az önkormányzat tanácsnoka – akivel ugyancsak találkoztunk Madén – az első Székely gyors útját megörökítő, az Indóház Kiadó gondozásában megjelent album illusztrálását korabeli fotókkal segítette).

Feldíszített tábla...<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(Czuppon Zoltán felvételei)

Karcfalva napközi otthonosai a Budapestről érkezett Mikulástól a Mártonffy György Általános Iskola zsúfolásig telt különtermében igazgatójuk, Gábor János és oktatóik jelenlétében kaptak édességgel bélelt csomagot: az alapítvány negyvenötödikként felszentelt erdélyi napközi otthonában több mint ötvenen töltik a tanítás utáni időszakot – a növendékek megható, kedves műsorral köszöntötték a Mikulást.

Bara Ferenc atya, Csíkdánfalva plébánosa is fogadta az egyesület képviselőit, egyúttal a hittanteremben tartott fórumon adhattunk tájékoztatást a Történelmi Székely Gyors majdani érkeztéről, az út – amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés – előkészületeiről.

...és várakozással teli gyermekarcok

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek