Jöhet a kétszázadik Traxx a Railpoolhoz

iho/vasút   ·   2018.12.30. 21:00
400px_railpool_traxx_uj

Az üzlet értéke listaáron körülbelül hetvennégymillió euró (23,8 milliárd forint), vagyis egy mozdony 1,2 milliárd forintot kóstál. A megállapodás tartalmaz egy további húsz Traxx3-as lehívását lehetővé tevő opciót is.

Hamarosan már több mint kétszáz Traxx-mozdony szolgál a Railpool flottájában (fotó: Moór Ferenc)

A Bombardier jelenleg is termel a Railpoolnak: a kasseli gyár húsz többáramnemű (tizenöt kilovolt 16,7 hertzes és huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramról, valamint másfél és három kilovoltos egyenáramról üzemelő) Traxx3 MS3-as gépet épít, melyeket még 2017 augusztusában rendelt a lízingcég. A mostani rendelés járművei is Kasselben készülnek majd, az első gépet várhatóan 2019 második felében szállítja a gyártó – jelenti az International Railway Journal.

A Railpool gépei Magyarországon is jól ismertek, számos társaság bérel tőlük Traxxokat. A legújabb Traxx-platform, a Traxx3 hazánkban 2017 elején mutatkozott be, azóta az LTE Hungária, a Rail Cargo Hungaria és a CER Hungária is bérbe vett egy-egy 187-es sorozatú gépet – igaz, azokat a franciaországi központú Akiemtől.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek