Jól szurkoltak a villamoson is

Kemsei Zoltán   ·   2012.08.14. 09:30
00

Élmény volt az e célra átalakított 1551-es hannoverin utazni: a villamosbarátok a típussal egyébként nem bejárt útvonalakon (1-es, 61-es) utazhattak, az utasok pedig két megálló között szurkolhattak versenyzőinknek. A 2012-es londoni olimpia minden tekintetben felülmúlta a várakozásokat: maga Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (Szöul olimpiai bajnoka) sem várt a pekinginél sokkalta jobb szereplést, a világ sportolóinak nagy találkozója pedig különösebb botrány nélkül ért véget augusztus 12-én.

Érkezés a Móricz Zsigmond körtérre 2012. augusztus 11-én<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Sportolóink végül az éremtáblázat kilencedik helyén végeztek nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerezve. Sajnos arról nem vezetett a BKV statisztikát, hogy hányan látták a villamoson utazva valamelyik érmünk elnyerését, a felvételek készítésének napján (augusztus 11., szombat) mindenesetre két bronzéremmel lett gazdagabb a csapat (Dusev-Janics Natasa kajak egyes 200 méteren és Marosi Ádám öttusázó). Ahogy az egyik vízilabdamérkőzés előtt a londoni olimpiai uszoda biztonsági emberei megjegyezték: „itt jönnek a hangos magyarok”, úgy feltehetőleg Budapest utcáit róva a villamoson sem lehetett baj a szurkolói lelkesedéssel.

Kapcsolódó hírek