Jön a hóidő

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.11.25. 21:00

A téli közlekedésben nemcsak az a rossz, hogy már korán éjszakai sötétségbe borul minden, de alapvetően egész nap hideg és nyirkos idő van. Ez pedig komoly kihívások elé állítja a közlekedési társaságokat. Napokon vagy akár perceken belül is beköszönthet az igazi tél, aminek velejárója a havazás, illetve a fagyás és az ónos eső. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a MÁV, illetve a BKV felkészült-e a következő hónapok komoly kihívásaira, illetve ha igen, hogyan tette ezt. Megnyugtató, hogy mindkét cég határozott igennel válaszolt kérdéseinkre.

Az ilyesmit nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni, és ezt a MÁV-nál is jól tudják. Már nyáron megkezdték a felkészülést, számba vették az eszközöket, berendezéseket és ellenőrizték a készleteket – nyilatkozta lapunknak Hackl Mónika. A MÁV kommunikációs vezetője azt is elmondta, hogy szeptemberben és októberben pótolták, illetve javították a szükséges dolgokat. Többek között beszerezték az állomások utasforgalmi területein használatos síkosságmentesítő anyagokat. Nem mindenhol szabad sót használni, ezeken a helyeken homokot, illetve apró kavicsot használnak.

Arról is gondolkodtak a vasúttársaságnál, hogy ha szükséges, be tudjanak vetni többletmunkaerőt, ezért készenléti szolgálattal biztosítják, hogy amennyiben szükséges, hadrendbe lehessen állítani nagy létszámú embert – jelentette ki Hackl Mónika.

A MÁV külön hópihével látja el a menetrendben azokat a vonatokat, amelyek minden körülmények között közlekednek. Ez a jelzés a kritikus időszakokra vonatkozik. Négy fokozatot különítenek el a téli időjárás besorolására 0–3-ig. A nullás fokozat az, amikor havazás várható, vagy szállingózik a hó. A hármas pedig az, amikor már „lebénul az ország”.

A kommunikációs osztályvezető arról is beszámolt, hogy a váltóknak mindössze tíz százaléka fűthető villannyal vagy gázzal. A többi váltó esetében a havazás, illetve a havazás elálltával a hófúvás okoz komoly gondokat. Ilyenkor a havat a szél, illetve a vonat menetszele újra a váltóba sodorhatja. Az ilyen váltóknál biztosítani kell a gyors tisztítást, amihez gyakran használnak lángszórókat is az alapos munka érdekében. A kritikusabb helyzetekben, amikor akár fél-egy méteres torlasz is képződhet a vágányokon, hómenet indul. Ilyenkor hóekét szerelnek a nagyobb tömegű mozdonyok elejére. Ezek képesek megtisztítani a járhatatlanná vált pályát.

(fotó: Arnold Balázs)

A BKV-nál is felkészültek a téli időszakra – tudtuk meg a cég sajtóosztályától. Az iho kérdéseire küldött válaszlevelükben azt írják: amennyiben az időjárás megkívánja, a metró felszíni részein, a HÉV és a villamosvonalakon hótörő menetek indítanak az üzemszünetekben, emellett rendszeresen ellenőrzik a váltók és a váltófűtés működését, a felsővezeték állapotát, felülvizsgálják a műhelycsarnokok, a szolgálati helyek, a vezetőfülkék, valamint az utasterek fűtőberendezéseit. A buszoknál ellenőrzik a fagyálló és hűtőfolyadékot, az ablaktörlőket és persze az akkumulátorokat is, de a levegős rendszerek víztelenítése sem marad el. Külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy felkészítsék a járművezetőket a téli körülmények közötti közlekedés veszélyeire.

A budapesti közlekedési társaságnál elkészült a belső riasztási rend is, így a rendkívüli időjárás  idején többleterőforrásokat tudnak berendelni, amit a fődiszpécser rendel el. A Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt.-vel is folyamatosan együttműködnek, amelynek szórógépei síkosságmentesítik a fő- és a közösségi közlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat és az egészségügyi intézményekhez vezető utakat. Emellett a BKV biztosítja a megállóhelyek hó- és síkosságmentesítését is.

A villamoshajtású járművek esetében télen – a nyári időszakhoz képest – körülbelül 35-40 százalékos többlet energiafelhasználásra számítanak a cégnél. Az autóbuszok esetében azonban a téli időszakot a nyári időszakkal összehasonlítva nincs érdemi fogyasztásbeli különbség, ezért a költségek sem növekednek – áll a BKV levelében.

A járműveken nincsen külön téli gumi, télen-nyáron használható gumiabroncsokat használnak, amelyeket a biztonságos közlekedés érdekében rendszeresen cserélnek. A gumiabroncsok költsége egyébként az üzemanyag után a legnagyobb tétel a járműfenntartásban.

Kapcsolódó hírek