Jövőre sűrít az Air Canada Rouge

iho   ·   2016.11.18. 13:00
cim

Az Air Canada Rouge hivatalosan is bejelentette: megkezdte a jegyek értékesítését a jövő nyárra a Toronto–Budapest között heti öt alkalommal közlekedő járatra, amely az idei évhez képest korábban kezdi meg üzemelését, azaz már 2017. május 19-én elindul. Mindez, 56 százalékos ülőhely-bővítést jelent a rendkívül népszerű Toronto–Budapest útvonalon, amelyen keresztül nemcsak Kanada más városai, hanem az Egyesült Államok nagy repülőterei is elérhetők.

Igazi turisztikai szenzációt jelent a kanadai légitársaság bejelentése, hiszen az Air Canada Rouge ezek szerint nem csak visszatér, hanem még több járatot üzemeltet jövőre Budapest és Toronto között, hangsúlyozza a Budapest Airport szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye. Ráadásul az Air Canada szabadidős légitársasága sokkal korábban, már május közepén elindítja a járatokat, a nyári csúcsszezonban – vagyis júniustól szeptemberig – heti öt járatot üzemeltet 2017-ben, hétfő és péntek kivételével a hét minden napján.

A járatnyitás képei (fotók: MTI)

Az idén nagy sikerrel elindult Air Canada Rouge-járatok folytonosságát és népszerűségét az is jól jelzi, hogy a légitársaság még az indulási időpontokon sem változtatott: a Boeing 767-300ER típusú gép valamennyi járatnapon egyformán, délelőtt 10.00-re ér Budapestre és pontosan délben indul vissza Torontóba.

Az Air Canada Rouge utasainak okmány- és biztonsági ellenőrzését, szűrését, már a budapesti repülőtéren elvégzik, ami jelentősen lerövidíti a várakozást az utasok számára a kanadai érkezéskor. Ráadásul Toronto Pearson repülőterén az Egyesült Államokba tartó átszálló utasok átesnek az úgynevezett pre-clearance eljáráson, ami után már kényelmesen és gyorsan, a zöld folyosókon keresztül léphetnek be az USA repülőterein. Ez az eljárás a magyar, a kanadai és az amerikai hatóságok közötti szoros együttműködés révén jött létre és egyben komoly elismerése a budapesti repülőtér biztonsági színvonalának. Az eljárás nyertesei az Egyesült Államokba tartó utasok, akiknek így a tíz órás repülőút, majd egy átszállás után nem kell további hosszas sorban állásra számítaniuk az amerikai repülőtereken. Az Air Canada Rouge torontói járata egyébként az Egyesült Államok mellett számos egyéb desztinációra, így a Karib-térségbe, Mexikóba és egész Latin-Amerikába is kínál átszállásokat.

„Az Air Canada Rouge budapesti járata rendkívül sikeresnek bizonyult az idei nyáron, ily módon a járatbővítés bejelentése örömhír az utasaink számára, akik 2017-ben még több járat közül választhatnak a transzatlanti útvonalon” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

A járatot az Air Canada Rouge 282 személyes Boeing 767-300ER szélestörzsű repülőgéppel üzemelteti. A repülőgép utastere két osztályos elrendezést kínál, huszonnégy Premium Rouge üléssel a repülőgép elején a business osztályú utasok számára, ami extra lábteret és kibővített szolgáltatásokat nyújt, illetve 258 turistaosztályú ülést (közte 35 úgynevezett Preferred ülés megnövelt lábtérrel) – az utastér hátsó részén.

Az Air Canada Rouge döntése és sürítése nyilván összefügg azzal, tehetjük hozzá mindehhez, hogy a másik légitársaság, az Air Transat, amely Budapest és Montreal illetve Toronto között járt a nyári menetrendi időszakban, jövőre viszont nem újítja meg a budapesti járatait. Tehát a mostani állás szerint, ha addig nem sikerül a korábban beharangozott és régebben közlekedő járatok helyreállítása, az Air Canada Rouge gépei jelentik az egyetlen közvetlen összeköttetést Budapest és Észak-Amerika között.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek