Jubilálnak a Vörös Nyilak

iho   ·   2014.03.07. 14:30
cim

A függőleges vezérsík kapott új, ünnepi festést a világhírű kötelék, a Vörös Nyilak gépein: az új megjelenést, amelyet a jubileumi, ötvenedik bemutató szezonra terveztek, néhány hete még csak a hangárban lehetett látni a Scampton légibázison, most azonban már megjelent az első videó is a jubileumi idényre készülő formációról.

A szokásos vörös festés mellett a függőleges vezérsíkon nem egyszerűen az Egyesült Királyság lobogójának kontúrjai láthatók, hanem azoknak a típusoknak a körvonalai, amelyekkel a Red Arrows repült: a Folland Gnat és 1980 óta a BAe Hawk sugárhajtású gyakorlógépek. Mint azt a kötelék parancsnoka, Jim Turner elmondta, a gépek teljes átfestése nagyon drága lett volna, de a farokdizájn a maga jól érzékelhető mondandójával gyorsan és alacsony költséggel megvalósítható volt.

A kötelék alapításának a gondolata abból adódott, hogy a RAF akkori vezetőinek elege lett az  alakulatoknál, kiképző bázisokon zajló külön kötelékezésekből, és elhatározták, hogy egyetlen profi csapatba vonják össze ezt a tevékenységet. 1964-ben még Jet Provostokkal repült a Fekete Pelikánok csapata, velük párhuzamosan öt sárga Folland Gnat kiképzőgéppel kezdett gyakorlatozni a RAF Valley kiképző központban Lee Jones repülőhadnagy formációja, a Yellowjacks: végül Jonest bízták meg a végleges kötelék megszervezésével, immár Vörös Nyilak néven, Fairfordban.

A Red Arrows 1965 májusában hét Gnattel tartotta meg első „előadását”, abban az évben hatvanöt fellépésük volt, és már akkor repültek Nyugat-Európa számos országában. 1966-ban már volt, hogy kettővel több géppel repültek, de hivatalosan két évvel később alakultak át kilencgépessé. 1979-ben kapták meg az új típust, és az őszi–téli gyakorló időszakot már a Hawkokkal repülték végig. A megalakulásuk óta több mint négyezer bemutatót repültek ötvenkét országban, köztük – mondhatni szinte véletlenül – egyet Budapesten is. Az iho/repülés egy korábbi nagy összeállításából sok mindent megtudhatunk az 1990 júniusában tartott egyetlen, furcsa, előre be nem jelentett ferihegyi fellépés történetéről, amelyet a szovjet turné és a kijevi szereplés után iktattak be egy technikai leszállás részeként, és amit a kötelék pilótái csaknem lekéstek, majdhogynem lecsúsztak saját fellépésükről, mert akkora dugót okozott, hogy napközben elterjedt a híre a bemutatónak... A felvételt a különleges eseményről Tóth Sándor készítette.


Az idei jubileumi évad nyolcvanöt programot jelent majd csapatnak. Az idei első fellépés is májusban, Cornwallban lesz. Jónéhány más alkalom mellett a Vörös Nyilak ott lesznek júniusban a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségen, júliusban a silverstone-i F-1-futamon, ugyancsak ebben a hónapban Fairford, a világ legnagyobb katonai repülőtalálkozója, a Royal International Air Tattoo, majd nem sokkal ezután a Farnborough-i repülőszalon lesz a bemutató helyszíne. Szeptemberben repülnek Svájcban, Jersey szigetén, Belgiumban majd a jeles Duxford Airshow-n, ugyancsak szeptemberben a franciaországi Rennes és a spanyolországi Mahon lesz a helyszín, az idényt pedig Athénban és Máltán zárja a kötelék.

A formáció kilenc tagja amúgy nagysebességű többfeladatú harci gépeken teljesít szolgálatot, Tornadók vagy Typhoonok kabinjaiba térnek vissza, ha lejár a küldetésük a Vörös Nyilaknál. A piros gépek repülése mögött százhúsz főnyi stáb munkája húzódik: mérnökök, tervezők, technikusok, repülésbiztonsági szakértők, PR-szakemberek és adminisztrátorok dolgoznak a bemutatók sikeréért.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.