Július 7-én indul a hajózási főszezon a Balatonon

iho/hajózás   ·   2012.07.05. 09:32
Heviz8

Szombaton indul a Balatonon a hajózási főszezon, ennek megfelelően számos program várja a tóra látogatókat. A menetrendszerinti járatok mellett sétahajókkal is be lehet járni a magyar tengert, de lesz gyerekhajó kalóz és bohócműsorral, diszkóhajó retro és mai slágerekkel, naplemente túra, grill party, valamint badacsonyi és tihanyi túra is az érdeklődőknek. Az összes személyhajó kikötő bekapcsolódik a menetrendszerinti személyhajózásba, a kompok szombattól már 40 percenként járnak, Szántódról 6.40 – 21.20 között, Tihanyrévből 7.00 – 21.40 között. Nagy forgalom esetén sűrűbben, vagyis folyamatosan járnak a kompok – tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az ihót.

A kikapcsolódni vágyók egyórás sétahajózáson vehetnek részt, az összes személyhajó kikötőből indulnak hajók. A bulizni vágyóknak a 1,5 – 2 és 2,5 órás diszkóhajózást ajánlják a szervezők, retro és mai slágerekkel. A hajók Keszthely, Balatongyörök, Badacsony, Révfülöp, Tihanyrév, Balatonfüred, Siófok, Balatonföldvár Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód és Balatonmáriafürdő állomásokról indulnak.

Diszkóhajó a bulizni vágyóknak

A családokra is gondoltak a szervezők, a gyerekhajó felejthetetlen élmény lesz a legkisebbeknek. A kellemes sétahajózás során kalózműsorral, játékkal szórakoztatják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A hajók Keszthely, Badacsony, Balatonfüred, Balatonkenese, Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód és Balatonmáriafürdő állomásokról indulnak. Balatonbogláron és Balatonfüreden bohócműsor is várja a gyerekeket.

A nyár elengedhetetlen kelléke a romantikus együttlét, ehhez pedig a legjobb alkalom a naplemente túra. A hajóút alatt igény szerint pezsgőt, vagy üdítőitalt is felszolgálnak a hajókon, amelyek Keszthely, Révfülöp, Balatonfüred, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonkenese, Siófok, Balatonföldvár, Balatonszemes és Balatonmáriafürdő állomásokról indulnak.

Balaton, nyár, naplemente, pezsgő, szerelem

A gasztronómia szerelmeseinek a csodálatos panoráma mellett fenséges ízeket ígérnek a Tünde nosztalgiahajó fedélzetén. Ez magában foglal egy másfél órás sétahajózást grill vacsorával Siófokról.

A kirándulók sem maradnak hoppon, egész napos program várja idegenvezetéssel, borkóstolóval a Tihanyba látogatókat, akik több kikötőből hajózhatnak a félszigetre. Itt városnéző kisvonat szállítja a résztvevőket a város központjába. A nevezetességek megtekintése mellett kisvonattal lehet eljutni a Ferenc Pincéhez, ahol ötféle bort és paraszttálat kóstolhatnak az ínyencek. A hajók Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonföldvár, Siófok, Balatonkenese, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak, Balatonfüred, Tihanyrév, Balatonudvari - Fövenyes és Balatonakali állomásokról indulnak

A badacsonyi túra is egész napos szórakozást ígér, szintén idegenvezetéssel, borkóstolóval és borfelismerő versennyel. Több kikötőből hajózhatnak az érdeklődők Badacsonyba, ahol a városnéző kisvonat szállítja őket a Borbarátok vendéglőhöz, ahol az ebéd után borkóstoló és borfelismerő verseny várja őket. A hajók Keszthely, Balatongyörök, Szigliget, Badacsony*, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód és Balatonmáriafürdő állomásokról indulnak. (A csillaggal jelölt program sétahajózást tartalmaz.)

A fenséges Badacsony

Kapcsolódó hírek