Kapcsoljuk össze a 30a-t a 40a-val Érden! Micsoda?!

iho/vasút   ·   2016.02.20. 16:15
erdossze0

Olvasónk, Emhő Botond szőnyegbombázott minket a fenti kérdéssorral annak kapcsán, hogy Érd önkormányzati lapjában, az Érdi Újságban olvasta, összekötnék Érd-Felsőt Érd Alsóval (sic).

Itt most átadjuk olvasónknak a szót: „Összekötnék vasúton Érd felsőt Érd alsóval. El nem tudtam képzelni, ez mit takarhat és mi értelme lenne, hiszen a két megálló egymástól száz-kétszáz méterre párhuzamosan található. Aztán az újságban hátrébb volt egy vázlat, amiből kiderült, nem ezt a két megállót tervezik valakik összekötni, hanem igazából Érd nagyállomást és Érd alsót. Vagyis a 30a és 40a vonalat kapcsolnák össze nagyjából ott, ahol azok most keresztezik egymást, csak levágva a kanyart a kerteken keresztül. Ez így már egy fokkal értelmesebb és lehetséges változat, de mi lenne a cél ezzel?” Majd jöttek a fenti kérdések, amelyeket eljuttattunk az érdi önkormányzathoz is ám azóta sem válaszoltak – a tizenöt napos válaszadási határidő is letelt már.

Érd alsó és Tárnok közt a 30a-n robog az első Flirtünk. Ekkor – 2007-ben – még egyvágányos volt ez a szakasz. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Vörös Attila)

A lapban megjelentek szerint „az Érden áthaladó két vasúti fővonalat összekötő vágány építése már régóta szerepel a vasúti fejlesztési elképzelésekben. A vonalszakasz terveinek engedélyezéséhez, megvalósításához szükséges a város hatályos szabályozási tervének módosítása, amelyet az önkormányzat és a NIF között kötött településrendezési szerződés értelmében az önkormányzat csak a vasútfejlesztéssel kapcsolatos összes, méltányos kisajátítási, és járulékos költség garanciális biztosítása esetén fog elvégezni. Az önkormányzat az összes kisajátítással érintett ingatlan tulajdonosát személyesen is meg fogja keresni.”

Az írásból az is kiderül, a városvezetés még tavaly novemberben döntött arról, „milyen feltételek mellett támogatja az Érd-Felső és Érd Alsó vasútvonalak összekötését lehetővé tévő vasút-korszerűsítési programot.” Bács István alpolgármester azt is nyilatkozta, hogy „a környezeti hatásvizsgálat – a megvalósítás előkészítéseként – a tavalyi évben zajlott, ennek keretében az eljárást lefolytató Pest Kegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya lakossági meghallgatást tartott. A meghallgatáson több érintett is tájékozódhatott a tervekről. A tervezett pályaszakasz több, közel húsz ingatlant érint, a Díjnok, Hírnök, Gyakornok utcákban.”

Most pedig visszaadnánk a szót levélírónknak, Emhő Botondnak: „a kapcsolat viszont a beépítettség és a szinteltérés miatt elég bonyolultnak tűnik, lehet, hogy a 7-es főút felett egy új hidat is kellene építeni az új vágánynak. Az elmúlt években egy új közúti híd építéséről is szóltak a hírek ezen a területen, ami a Lőcsey utat kötné össze a 7-es úttal Érden belül, újabb sorompó nélküli összeköttetést teremtve a városrészek között. Ennek eredetileg a 30a vonal felújításához kapcsolódóan kellett volna elkészülni a két vasútvonal felett a bevágásokon áthidalva. Az önkormányzat már ki is sajátított telkeket ezzel kapcsolatban, cikkeztek róla, hogy a kormány pénzt is adott rá, aztán az építkezésnek se híre se hamva, azóta sem.”

Ahogy a kérdéseinkre adandó válaszoknak sem. Ha időközben megérkezik az önkormányzat válasza a levelünkre, azonnal frissítjük írásunkat. Addig tekintsék meg fotóriporter kollégánk, Vörös Attila „magyarázó ábráit” a galériánkban. A fotók alapján egyértelmű, nem lesz ez könnyű menet...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek