Az amerikai légierő nyilvánosságra hozta az új légi utántöltő gépekkel kapcsolatos problémákat, amelyek netán újabb csúszást és/vagy újabb költségnövekedést jelentenek, bár a szerződés szerint ha a hibák kiküszöbölése plusz pénzeket jelent, azt a gyártónak kell állnia.

A Boeing 767-ese bázisán fejlesztett gép programja korában az üzemanyagrendszerben fellelt gondok miatt csúszott. Most más ügyekről számolt be a US Air Force, mégpedig arról, hogy az eddigi tesztek során előfordult, hogy a tanker, pontosabban a kibocsájtott töltőcső apró karcolásokat ejtett a fogadó gépen, a fogadó berendezésen kívül is. Ez persze máskor is megtörténik, de a frissen elemzett adatok szerint az eddigi tesztek során ez gyakrabban bekövetkezett, mint a most használatban lévő tankereknél.

Nem igazán komoly sérülésekről van szó, a csövet irányító boom-operátor akár észre sem veszi, hogy a cső vége máshol is hozzáért a géphez, de ez mégis probléma lehet. Az ilyen kis „sebek” ugyanis egy alacsony észlelhetőségű gépet azonnal a magasabb észlelhetőség kategóriájába sorolhatnak át, merthogy a „lopakodó” technológia szerves része a radarhullámokat jelentős mértékben elnyelő festés a gépen. Ehhez egyébként a közlemény azt teszi hozzá, hogy „stealth” kategóriába tartozó gépek (vagyis F-35-ös, F-22-es és B-2-es) feltöltésére még nem történtek tesztek az új tankerrel.

Gyanítható, hogy a fly-by-wire vezérlésű Boommal, merev töltőcsővel, illetve annak irányításával lehet a gond. A két másik  probléma egyike, hogy a nagyfrekvenciás rádiókapcsolatot a légi tankolás közben le kell állítani, hogy elkerüljék szikrák keletkezésének veszélyét, illetve a földi tesztek során megtörtént, hogy a tankolócső a benne átfolyó üzemanyag nyomása miatt végzett „uncommended”, vagyis a vezérlésen kívüli mozgást. Ez akkor is bekövetkezhet, ha az üzemanyagot fogadó gép valamilyen okból váratlanul válik le a csőről, amit az operátor vissza akar vezérelni a helyére, a gép farokrésze alá.

Hogy végülis melyik problémával mit sikerül kezdeni, illetve miképp hat mindez a program előremenetelére, az októberben derül ki, mondják a légierő részéről. A legutóbbi tervek úgy szóltak, hogy decemberben átadják az elsőt a megrendelt 179-ből. A mostani helyzetben azonban a légierő szerint inkább valószínű a tavaszi szolgálatba állítás, a Boeing viszont továbbra is úgy véli, hogy az első tanker „karácsonyi ajándékként” kerül az alakulatok valamelyikéhez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!