Katasztrófa lehetett volna? A Naprepülő áprilisig földön marad

iho   ·   2015.07.16. 08:45
cim

A pilóták arca nem túl derűs: Piccard és Borschberg bejelentették, halasztani kell a földkörüli repülés folytatását

A nagy kaland több, mint fél évre megszakad, a Solar Impulse nem vállalkozhat az idén földkörüli útja következő szakaszára, Hawaiiról Amerika felé. A pilóták látható csalódottsággal, de nem annyira összetörve jelentették be a halasztást, de amint nyilvánosságra került, milyen kockázatos volt az átkelés első óceáni szakasza, egyre inkább válik érthetővé az elhatározás.

Mint arról beszámoltunk, öt nap és öt éjszakán át tartó repülés végeztével a kizárólag napenergiával működő különleges szerkezet, amelyet a vállalkozás alapítóinak egyike, André Borschberg vezetett, szerencsésen megérkezett Japánból Hawaiira. De mint most utólag kiderült, valóban kellett a pilóta konok kitartásán túl szerencse is.

Érkezés Hawaiira: most tudtuk meg, micsoda megkönnyebbülés lehetett a leszállás a pilótának és a földi stábnak...

A repülési profil úgy alakult, hogy a gép felszállás után a lehető leggyorsabban felemelkedett több mint 8000 méter magasra, egyrészt hogy úgymond „az időjárás fölött” repülhessen, tehát átkelhessen a frontokon, illetve a lehető legintenzívebben tölthessék fel a napelemek az akkumulátorokat. Majd estefelé az optimális energiafelhasználás érdekében a gép szinte siklásban, minimális motorműködés mellett lesüllyedt 2-3000 méter körüli magasságra, hogy aztán reggel megint emelkedni kezdjen, és így tovább.

Nos, mint az a Solar Impulse összefoglalójából kiderül, ezt a terhelést, a környezet radikális változását illetve a trópusi klímában tapasztalt magasabb légköri hőmérsékletet az akkumulátorok nem igazán tolerálták, az egyik, a repülés után vagy egy héttel megjelent híradás szerint, gyakorlatilag le is olvadt. A probléma tehát az, hogy nem egyszerűen az akkukat, hanem a gép lényegét jelentő elektromos rendszer egy részét is le kell cserélni vagy ki kell javítani, sőt, változtatni kell az akkumulátorok hűtési rendszerén és a szigetelésén is. A módosításokat pedig tesztrepülésekkel kell majd értékelni, hatóságilag jóváhagyni.

A napi kétszeri radikális magasságváltozást nehezen tűrték az akkumulátorok

Más információk szerint, ha a csapatnak Japánban, Nagoyában lett volna lehetősége tesztrepülésre – mint ahogy légiforgalmi okok miatt nem volt, hiszen oda amúgy is kitérő repülőtérként szállt le a gép, mert elromlott a Csendes-óceán fölött az idő – szóval, ha lett volna tesztrepülés, esetleg nem is lett volna igazi repülés, vagyis nem kísérelték volna meg az átkelést a hatalmas víz felett, mert kiderültek volna az időjáráson túli kockázatok.

Mint az átkelés első napján kiderült, a gép fedélzeti számítógépes rendszere nem működött tökéletesen: ha Borschberg aludt volna és közben valamiféle hiba jelentkezett volna, a berendezés a program ellenére mégsem ébresztette volna fel a pilótát. Amikor ez kiderült, a műszaki csapat vissza akarta rendelni a gépet és a pilótát Nagoyára, emiatt hatalmas vita kezdődött a földi személyzeten belül, de Borschbergé volt a végső döntés, és ő folytatta a repülést, annak ellenére, hogy így gyakorlatilag alig pihenhetett az út folyamán.

Több mint veszélyes, ha a pilóta a robotpilóta hibája miatt napokig szinte egyáltalán nem alszik

Amikor pedig kiderült, hogy az akkumulátorok hőmérsékletét nem tudják egy bizonyos szint alá csökkenteni, már csak két lehetőség volt, vagy elhagyni a gépet és ejtőernyővel leereszkedni, majd egy gumicsónakban megvárni a mentést, vagy megkísérelni a továbbrepülést Hawaiira...

A javítások, módosítások, berepülések ugyan lehet, hogy Hawaiin elkészülhetnek hamarabb is, de addigra az északi féltekén megrövidülnek a nappalok és meghosszabbodnak az éjszakák, ami lehetetlenné teszi, hogy napközben elég energia gyűljön össze a gép felületén lévő napelemekből.

Az óceáni átkelés előtt be kellett volna repülni a gépet, de erre nem volt lehetőség

Ezért van az, hogy a földkörüli repülés folytatásának dátuma kitolódik jövő év áprilisára, amikorra hosszabb nappalokkal és rövidebb éjszakákkal számolhatnak a bátor pilóták: Borschberg és a Hawaii–Kalifornia távot majd repülő Bertrand Piccard. A bátorságukat eddig elsősorban a repülés időjárási nehézségei kapcsán emlegettük, de mint kiderült, maga technika sem teljesen kiforrott még. De hát, ahogy Piccard mondta, ha ez a dolog olyan könnyű lenne, már biztosan megcsinálta volna valaki más...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek