Katonák Ferihegyen, közelről

iho/repülés   ·   2012.09.06. 14:00
cim

Mint ahogy arról múlt héten beszámoltunk, navigációs gyakorlat végrehajtása részeként az olasz légierő négy kétüléses kiképzőgépe landult géppárokban Ferihegyen, hogy aztán egy éjszaka elteltével másnap délelőtt visszainduljon olaszországi bázisára.

Mivel Ferihegy közforgalmi funkciója mellett kijelölt NATO-légikikötő, időnként katonai vendégeket is fogad, emlékezetes volt például az amerikai légierő tankereinek megjelenése, sőt, néhány nappal ezelőtt a RAF egyik koros, de igen tiszteletre méltó négy hajtóműves szállító- és töltőgépe, a VC–10-es is leszállt nálunk, különleges örömet okozva a spottereknek, hiszen jövőre az összes ilyen gépet kivonják a szolgálatból.

Klikkeljen a képre és nézze meg galériánkat!

Az olaszok Aermacchi MB339-esei nem annyira ritka madarak, de ilyen kiadásukban érdemesek az alapos körbenézésre, ezért örült szerkesztőségünk a BA érkezési képei után most Galyas Richárd itt látható galériájának. Amint azt korábban jeleztük, a típust a magyar nagyközönség a Frecce Tricolori kecskeméti fellépéseiről ismeri, egyébként most már egy szaúdi kötelék is ezt használja, de a „mezei”, szokásos kiképző példányok épp ezért jelentenek érdekes fotótémát.

A közeli képek elárulják: ezeket a jószágokat bizony igen intenzíven dolgoztatják, a bemutatógépekhez képest nem csillognak-villognak. Jól megfigyelhető a kiváló kilátást biztosító buborék kabintető, az oktató számára hasznos megemelt hátsó ülés, a hosszú repülést a szárnyvégi és a szárny alatti ledobható póttartályok teszik lehetővé.

A navigációs gyakorlat pedig nem egyszerűen azt jelenti, hogy a katonai manőverek és a fegyverek kezelése mellett a pilóta képes legyen eljutni A pontból B-be: bizony a katonai repülőgép-vezetők sokszor kilépnek a bázisuk légteréből és a civil szolgálatok által irányított légtérben repülnek, magabiztosan kell tehát végrehajtaniuk a polgári légi forgalomban szokásos és megkövetelt eljárásokat is.

A fotókon a gépek részletei mellett kaphatunk egy kis ízelítőt az egykori 1-es terminál előtti beton hangulatából is, háttérben a patinás forgalmi épülettel, másfelől a teherszállító gépekkel, és csak hozzá kell képzelnünk azt a csendet és nyugalmat, ami többnyire ezen az apronon uralkodik.

Kapcsolódó hírek