Kék railjet Drezdában?

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.10.25. 14:20
Jeti_kiskep

Fontos engedélyt szereztek meg a csehek a hét új railjetüknek: Németországban is közlekedhetnek a kékre mázolt Siemens-szerelvények. A december 14-i menetrendváltástól Prága, Bécs és Graz között napközben kétórás ütemben közlekednek majd a cseh railjetek az osztrák vasutakkal együtt 70–30 százalékos arányban üzemeltetett járatokon. Csehországban ezzel egy új vonatnem és új szolgáltatási modell jön létre.

Kék railjet beltere<br>(fotó: a szerző)

A csehek nem titkolták soha, hogy nagy terveik vannak a railjetekkel, pénzhiány miatt azonban egyelőre csak hét szerelvényt vettek. A hosszútávú tervek között szerepel például éppen a németországi vonal kiszolgálása is, de nem felejtették el a budapesti vonalat sem. A német hatóságoktól megszerzett engedélynek köszönhetően nagy lépéssel került közelebb a Cseh Vasutak ahhoz, hogy a grazi járatokat Drezdáig, vagy akár Hamburgig meghosszabbítsák. A ČD mostani vezetősége intenzíven tárgyal a bajor féllel is a Prága–Plzeň–München vonal felújításáról és a vasúti összeköttetés minőségének javításáról. Háttérinformációk szerint akár ide is railjet szerelvényeket vetne be a ČD – ehhez persze több szerelvényt kellene vennie.

Sorakoznak a railjetek Prágában<br>(fotó: České dráhy)

Visszatérve a jelenhez, a Cseh Vasutak tárgyalásokat kezdeményez a német féllel azzal kapcsolatban, hogy némelyik Graz–Bécs–Prága járatot legalább Drezdáig meghosszabbítsa. Itt viszont falba ütközhetnek, hiszen a DB már korábban jelezte, a Prága–Hamburg vonalra egyelőre nem kíván railjeteket bevetni. Ennek egyik oka a szerelvények hosszúságára vonatkozó követelmény, miszerint Szászország és Hamburg között a vonatokon legalább hét másodosztályú kocsinak, két első osztályú kocsinak és külön étkezőkocsinak kell lennie. A cseh Jetik ezt nem teljesítik, összesen hétkocsisak.

A cseh railjet menetrend szerint Bécsben<br>(fotó: Berky Dénes)

Közben lassan, de biztosan megérkezik Csehországba mind a hét railjet, ezek fokozatosan jönnek a bécsi gyárból már március óta. Próbaüzemben Prága és Bécs között már most is railjet jár néhány járaton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek