Kékségek a nyugati agglomerációban is

Kemsei Zoltán   ·   2014.05.07. 14:30
00kicsi

A csuklós Volvók péceli indulása után a MAN Lion's City szólóbuszok is megkezdik szolgálatukat május 11-én, vasárnap a 218-as, 63-as és 64 es vonalcsoportok járatain. A BKK a Volánbusszal 8+2 évre kötött szerződés alapján adja ki üzemeltetésbe a városkörnyéki, de Budapest területén belül is jelentős buszjáratait, az összesen beszerzett 167 kocsi mindegyike forgalomba áll még az idén a főváros környékén.

A BKK elégedett a Volánbusz első, április végén indult péceli járatának szolgáltatási minőségével – ezt a bemutató sajtótájékoztatón Vitézy Dávid vezérigazgató jelentette ki. A 169E és az éjszakai 956-os járatokon közlekedő autóbuszok rendelkezésre állását, a szolgáltatás minőségét, a menetrendszerűséget nem érte kifogás. Néhány nap elteltével a 218-as, a 64-es, a 64A, a 164-es, a 264-es, a 964-es, a 63-as és a 963-as vonalon – többek közt az elavult Ikarus 260-asokat felváltva – utazhatunk az új MAN-buszokkal. Az érintett térségben munkanaponként átlagosan húszezer utast szállítanak: a Bécsi úton ötezren, a nagykovácsi 63-ason hatezren, a solymári vonalcsoporton mintegy kilencezren utaznak naponta.

Vitézy Dávid, a BKK és Dévényi Gergely, a Volánbusz vezérigazgatója<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A most forgalomba álló buszok a környezeti ártalmakra érzékeny, főleg erdővel borított, továbbá kertvárosi környezet levegőjének minőségét is jelentősen javítják: azon felül, hogy először közlekednek itt az Euro VI. normáknak megfelelő járművek, a szálló por mennyisége 97, az egyéb kibocsátott káros anyag mintegy 90 százalékkal csökken.

Az agglomerációs járatfejlesztés következő lépése várhatóan júniusban az egyik legjobban terhelt agglomerációs irány: a Budakeszire közlekedő 22-es buszcsalád átvétele lesz, ezt később Budaörs, Diósd, Gyál, Halásztelek, Szigetszentmiklós/Lakihegy és Törökbálint körzete követi. Az említett útirányok egy részén vegyesen közlekednek majd az NFM által megrendelt helyközi, és a BKK-hoz tartozó agglomerációs buszok, a Volánbusz üzemeltetésében. A helyközi közlekedési szolgáltatás liberalizációja, a piac nyitása 2016-ra várható. Tervezés alatt áll a kétféle szolgáltatás közös, ütemes menetrendbe szervezése, társadalmi egyeztetés után az első integrálási kísérletet a Csepel-sziget vonalain vezetik be, de szó esett a Bécsi úti járatok közös, ütemes összehangolásáról is.

A lónak is tetszett az új busz

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.