Kerékpárút Békéscsaba és Nagyszalonta között

MTI   ·   2012.02.16. 19:30

Egy 27,7 kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik tavasszal 1,5 milliárd forintból, uniós támogatással; az út Békéscsaba belvárosából indul és Nagyszalonta belvárosáig tart – tájékoztatott a nyertes pályázó, a Körösök Völgye Natúrpark Közhasznú Egyesület munkaszervezetének vezetője. A kivitelezési munkálatok a tervek szerint 2012. októberben fejeződnek be.

A szervezet február 22-én írja alá a szerződést a kivitelezővel, a programban részt vevő három Békés megyei településsel, Békéscsabával, Dobozzal és Sarkaddal, román oldalon pedig Nagyszalontával. A fejlesztés célja a Körösök völgye természetes földrajzi térség aktív- és öko-turisztikai kínálatának összekapcsolása a térség termálturizmusával.

Az egyesület benyújtotta a kerékpárút második üteme építéséről szóló pályázatát, a dokumentum a döntéshozók jóváhagyására vár. A második ütem keretében új útszakaszok épülnek a magyar oldalon, Romániában pedig Nagyszalontától folytatódik az építés Madarász településig. A kerékpárút hossza összesen 14,67 kilométer lesz, a beruházás tervezett költsége meghaladja a hétszáz millió forintot.

Egy új, 72 kilométer hosszú kerékpárút építése is szerepel az egyesület tervei között, elkezdődött az útvonal műszaki tervezése, százmillió forint uniós támogatásból. A projektben öt Békés megyei és három romániai település vesz részt. A kerékpárút Köröstarcsánál a Kettős Körös töltéstől indul, a nyomvonal Mezőberény, Békés, Doboz és Békéscsaba töltésein keresztül halad. Gyulát elhagyva tér át az út a Fekete Körös töltésére, Nagyzerind, Miske és Simonyifalva irányában.

Kapcsolódó hírek