Kerékpárutak Békésben: újabb nyolc kilométer

iho   ·   2013.02.15. 13:32

A napokban aláírták a Körösladány–Szeghalom kerékpárút kivitelezési szerződését a munkálatokkal megbízott céggel. Mint azt Kardos Károlytól, Körösladány polgármesterétől a Békés online megtudta, egy Békés megyei vállalkozás nyerte el a feladatot a közbeszerzési eljárás során. A fejlesztés a jó idő beálltával elkezdődik, és várhatóan a tél előtt befejeződik.

A településvezető kiemelte, a Szeghalomig tartó, csaknem 8 kilométer hosszúságú út egy hozzávetőlegesen háromszázhatvan millió forintos pályázati támogatásnak köszönhetően valósul meg. A polgármester úgy vélekedett, hogy a beruházás mindkét város lakóinak érdekeit szolgálja, többen vannak ugyanis, akik mindennap kerékpárral járnak át egyik helységből a másikba dolgozni, a kerékpárút megépülésével pedig sokkal biztonságosabbá válik a közlekedés.

Kardos Károly arra is ráirányította a figyelmet, hogy a fejlesztésnek van még egy további fontos jelentősége. Szeghalom városából ugyanis már régebb óta kerékpárúton lehet eljutni Füzesgyarmatra, a beruházás megvalósulása után pedig a körösladányiak számára is megnyílik ez a lehetőség.

Kapcsolódó hírek