A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közleménye szerint a megállapodás célja, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben. A megállapodás részeként a projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.

A zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű regionális együttműködés indult el. A kormányzati, a kutatóintézeti, valamint a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban és ezáltal fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

A partnerek közötti együttműködés az elmúlt időszakban végrehajtott, illetve a folyamatban lévő közös projektek keretein belül eddig is intenzív volt, és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált. Tavaly elindult az automatizált adatcsere és a webkamera képek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!