Készülhet a második Öresund-összeköttetés?

iho/vasút   ·   2018.07.01. 11:15
oresund_hid_szoros_dania_svedorszag_kislid

Évszázadosak a tervek, amelyek szerint az Øresund-szoros legkeskenyebb részén, a dán Seeland-szigeten fekvő Helsingør és a svéd partokon fekvő Helsingborg között szárazföldi összeköttetésnek kellene készülnie. Ez az összeköttetés azonban mégsem itt, hanem néhány kilométerrel délebbre, a dán főváros, Koppenhága és a svéd Malmö között épült meg 2000-ben. Ez egyrészt a legnagyobb városokat érintette, másrészt a Seeland-sziget északi részét megóvta az átmenőforgalom növekedéséből eredő káros hatásoktól.

Az új, tervezett kapcsolat körülbelüli nyomvonala (forrás: Vejdirektoratet)

Az északi részen elterülő települések és a gazdasági szereplők mégis évek óta szorgalmazzák egy második Øresund-keresztezés megépítését. Ennek hatására a dán útügyi hatóság, a Vejdirektoratet és a svéd közlekedési hatóság, a Trafikverket megrendelt egy tanulmányt, amelynek azt kell kiderítenie, hogy egy közúti, vagy egy vasúti összeköttetés hatékonyabb-e Helsingør és Helsingborg között. Természetesen a tanulmánynak a környezeti hatásokkal is foglalkoznia kell, a középpaontban azonban természetesen a lehetséges nyomvonalak és a finanszírozás kérdése áll, itt felvetődik a díjfizetés lehetősége is.

A két közeli part között jelenleg közúti kompok közlekednek, a vasúti kompok forgalmát 2000-ben szüntették be. A kompközlekedést bonyolítja, hogy a szorosban erős a tengeráramlás, a tenger negyven méter mély. A Sund hosszú ideig Dánia stratégiailag legfontosabb pontjai közé tartozott, 1426-tól 1857-ig az államkincstár alapbevételei közé tartozott az itt áthaladó hajók megvámolása. Ami egykor előny volt, az ma akadály, a szoros áll az útjában annak, hogy Koppenhága és Norvégia, valamint a svéd Göteborg között csökkenteni lehessen az eljutási időket.

Annak ellenére, hogy a figyelem ezzel a tervezett projekttel a szoros északi részére terelődik, a meglévő, déli átkelőkomplexum továbbfejlesztése is napirenden van: jelenleg vizsgálják annak a lehetőségét, hogy kerékpárral is át lehessen kelni a szoroson. Az állandóan fújó, erős szél miatt irányonként egy-egy zárt, de átlátszó, a pályaszerkezet fölé emelt cső lehet a megoldás.

A 2000-ben átadott átkelő, a szoros déli, szélesebb részén (forrás: citylab.com)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek