Két lyuk vagy egy lyuk: a nagy debreceni dilemma

Bánhidi Emese   ·   2014.02.04. 19:00
derkerlcim

Felemás választ kapott egyelőre a DERKE a Debreceni Közlekedési Vállalattól (DKV) arra a nyílt levélre, amelyet hétfőn írt, és amelyről mi is beszámoltunk. A DKV ugyanakkor kijelentette: nem emelnek árat a 2-es villamos miatt. Ami annyit jelent, hogy aki busszal és villamossal akar utazni, annak biztosan két jegyet kell váltania.

Az DKV azt írta, hogy a vonalhálózatról, amely az új 2-es villamoshoz csatlakozik, még ezen a héten tájékoztatják a lakosságot.

(Fotó: DERKE)

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület vezetője Jónás Zoltán az iho-nak elmondta: márpedig a tarifákhoz is hozzá kellene nyúlni. Sőt, időalapú jegyet kellene bevezetni. Mint mondta, ennek technikai feltételei adottak, hiszen időalapú bélyegzés van az autóbuszokon. És miután pontosan lehet tudni, hogy az utas mikor szállt fel a buszra, minden további nélkül bevezethető az időalapú jegy.

Jónás szerint az önkormányzat arra hivatkozik, hogy az utazóközönség 90 százaléka bérletes, nekik nem hátrány az, ha nincs időalapú jegy. A DERKE vezetője szerint azonban az időalapú jeggyel új utasokat lehetne bevonni a közlekedésbe, vagy legalábbis rávenni a bliccelőket arra, hogy fizessenek.

(Fotó: DERKE)

Jónás szerint szükség lenne egy újabb buszmegállóra is a belvárosban. Véleménye szerint ugyanis a kelet–nyugati irányú buszokra csak hosszas gyaloglással lehetne átszállni.

Példaként említette a Széchenyi és Kossuth utca kereszteződését, ahol véleménye szerint a városháza, illetve a Csonka templom mellett kellene egy új buszmegálló, hogy az átszálláshoz az utasoknak ne kelljen 100–200 métert gyalogolniuk.

(Fotó: haon.hu/Derencsényi István)

Jónás Zoltán elmondta: múlt év augusztusában és szeptemberében több ízben volt lehetőségük bemutatni a szempontjaikat, azonban ezek első sorban az átszállási kapcsolatok javításáról szóltak. Bár volt több változatban is vonalhálózatot érintő javaslatuk, de úgy nagyon nehéz volt bármiféle konkrét javaslatot tenni, hogy nem tudták és nem tudják biztosan azt, hogy az átszállást biztosító megállóhelyek megépülnek-e vagy sem. Lesz-e időalapú jegy, vagy sem. Ezek függvényében teljesen másként kell tervezni. Így a DERKE nem tartja ezt széles körű társadalmi egyeztetésnek. Akkor is azt kérték, és most is azt kérik, hogy minél hamarabb hozzák nyilvánosságra az új vonalhálózatot, hogy az utasok is véleményezhessék.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek