A régi Pétfürdői csomópont átépítése miatt előreláthatóan három hónapon át, a Veszprém irányába, körülbelül 200 méterrel arrébb kialakított ideiglenes csomóponton át közlekedhetnek az autósok. A Pétfürdő felé haladó terelőúton – a ki- és beközlekedés zavartalanságának érdekében – az ívben lámpás forgalomirányítás mellett, váltakozó irányban haladhat a forgalom.

Áprilisban még így nézett ki (archív fotó: NIF Zrt.)

Az első ütem kivitelezési munkáit ütemterv szerint végzik. Befejezték a közműkiváltási munkálatokat, és május végére elkészült a 7204 jelű Várpalota–Nádasdladány összekötő út különszintű csomópontja is. A korábban megszokott forgalmi rend megváltozott, június eleje óta már az új csomóponton keresztül, de továbbra is szigorú forgalomkorlátozás mellett, halad a forgalom. Jelenleg aszfaltozási, hídépítési és árokburkolási munkálatokat végeznek, zajlik a tereprendezés, a füvesítés a különböző szakaszokon, és elhelyezik a szalagkorlátokat is.

A második ütem építésének keretében az elmúlt hetekben többek között aszfaltozási munkálatok, valamint a Pétfürdői csomópont vasbeton hídjának építési munkáit végzi a kivitelező, dolgoznak a közúti felüljárók felújításán is, még tartanak a közműkiváltási munkálatok is.

Várhatóan 2018 márciusára az elkerülő mindkét üteme elkészül, és az erre közlekedők már használhatják a 8-as főút Várpalotát délről elkerülő szakaszát. A fejlesztésnek köszönhetően a város mentesül a tranzitforgalomtól, csökken a levegő- és zajszennyezés.

A kivitelezést SDD Konzorcium (Dömper Kft.; Subterra–Raab Kft.; Pannon–Doprastav Kft.) végzi, a kivitelezés nettó költsége 21,84 milliárd forint (első ütem), 6,23 milliárd forint (második ütem). A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.

Az elkerülőt megnéztük, a fönti linken túl még kétszer:

tartottunk terepszemlét a sínek felől.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!