Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk a fővárosi flottába másodkézből érkező használt Volvo autóbuszokkal. Akkor bemutattuk, hogy a korábban Svájcban közlekedő Volvo 7000A típusú csuklós autóbuszokból 2013-ban huszonöt, majd 2016-ban további négyet állított forgalomba a BKV Zrt. A számlálót akkor huszonkilencnél állítottuk meg, az idei évben a használt csuklós Volvók állományába további két autóbusz érkezett.

A budapesti állományban idén tavasztól már harmincegy genfi eredetű Volvo 7000A típusú csuklós található (a szerző felvétele)

A kelenföldi garázsban sokáig látható jellegzetes fényezésű genfi Volvók a 350-es és 371-es azonosítószámot viselték előző üzemeltetőjüknél. A két autóbusz forgalomba állása előtt ugyanakkor jelentősebb felújítást kapott: a nehezebb szellőzést biztosító oldalablakok helyett feles elhúzható, sötétített kivitelűvel, valamint LED világítású ködfényszóróval (amit nappali menetfényként is szívesen alkalmaznak) szerelték fel. A két autóbusz a PRM-530 és 531 rendszámot viseli, az utóbbi a hét elején kezdte meg az utasok szállítását az Örs vezér teréről induló vonalakon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!