Két vágány lesz Aquincum és Pilisvörösvár között

MTI   ·   2012.04.16. 13:17

Az Északi Vasúti Duna-híd és Pilisvörösvár közötti vasúti szakasz korszerűsítése során 29 kilométeren újítják fel a vasúti pályát, valamint második vágány is épül Aquincum és Pilisvörösvár között – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A társaság közleménye szerint a fejlesztés keretében 34 váltót cserélnek le, két közúti felüljárót és két közúti aluljárót, valamint egy gyalogos-felüljárót építenek, hat helyszínen 778 P+R parkolóhelyet létesítenek.

A 25,4 milliárd forintos beruházást nyílt közbeszerzési eljáráson az Aranyhegy Konzorcium nyerte meg. A konzorciumot az A-Híd Építő Zrt. vezeti, tagjai a Vasútépítők Kft. és a H. F. Wiebe GmbH Co. KG. A fejlesztés várhatóan 2014 nyarára készül el.

A NIF Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a Pilisvörösvár–Esztergom vonalat 19 milliárd forintos beruházással, 32,7 kilométeren újítják fel. A teljes Északi Vasúti Duna-híd és Esztergom közötti vonalszakasz átépítésének tervezett befejezésekor, 2014 nyarára a menetidő Budapest-Nyugati pályaudvar és Esztergom között 1 óra 12 percre csökken. A beruházás miatt előreláthatólag június 16-tól 2013. március 31-ig Pilisvörösvár és Esztergom között autóbusszal lehet utazni. A Pilisvörösvár–Piliscsaba közötti munkálatok várhatóan 2013 végére, míg a Piliscsaba–Esztergom közötti munkák 2013 közepére készülnek el.

Külön beruházási ütemben valósulhat meg a vasútvonal villamosítása, az esztergomi állomás átépítése, a Bécsi út és a vasútvonal szintbeli keresztezésének kiváltása és a Rákosrendező-Újpest vonalszakasz átépítése.

Kapcsolódó hírek