Kettő kétfelé, de ugyanoda: exportvonatok indultak Kínába a BILK-ről

MTI/iho   ·   2017.11.27. 18:45
000_kinab

Az „Egy övezet, egy út” miniszterelnöki csúcstalálkozó alkalmából a budapesti Rail Cargo Terminal–BILK-ről útnak indult az első két, közép-európai árukkal megrakott konténervonat Kínába. A XiangOuExpress 45 konténerben többek között hazai élelmiszert, háztartási kisgépeket, autóipari alkatrészeket visz transzkontinentális útvonalon Hunan tartomány Csangsa városába, Kínába. Ezzel egyidőben a Cosco konténervonat hasonló összetételű és mennyiségű áruval a görög Pireusz kikötőjébe indult, ahonnan a konténereket hajóval viszik tovább Kínába.

A vonatok indítása alkalmából Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára fölhívta a figyelmet Magyarország tranzitszerepére, ennek előnyeit a közlekedési hálózat és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésével lehet kiaknázni. Mosóczi László kiemelte, hogy az áruk gyors, olcsó és nagy tömegű szállítása a magyar vállalatok versenyképességét erősíti, a további bővülés érdekében pedig a logisztikai szolgáltatások fejlesztését szorgalmazta. A szállítás és raktározás részesedése a munkahely-teremtésben az egészségügyével vagy az építőiparéval azonos, a magyar GDP-hez pedig 2 ezer milliárd forinttal járulnak hozzá évente, ezzel az összes ágazat közül az ötödik legjelentősebb teljesítményt érik el.

Balról jobbra: Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója; Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja; Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója; Mosóczi László,  közlekedésért felelős helyettes államtitkár (képek: Vörös Attila)

A Kínába irányuló magyar kivitel tavaly csaknem 2,25 milliárd dollárral rekordot döntött, az élelmiszerexport pedig több mint másfélszeresére nőtt 2015-höz képest. Az első nyolc hónap adatai szerint újabb – több területen ismét kétszámjegyű – bővülés következhet – közölte. A helyettes államtitkár szerint a keleti nyitás sikerét mutatja az is, hogy a tavalyi adatok alapján a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli országok között pedig az első helyen áll.

Először a végig vasúton közlekedő szerelvény húzott ki a BILK-ről

A rendezvényen Hunan tartomány kereskedelmi hivatalának főigazgatója, Csen Hsziang-csün fontos lépésnek nevezte a vonatok indítását a Selyemút által érintett országok hatékony összekötése, a gazdasági kapcsolatok fejlődése szempontjából, a fordított irányú fuvarozás megkezdése – mint mondta – a kínai tartomány és Magyarország kapcsolatait is erősíti.

Csen Hsziang-csün beszél

Drs. Erik Regter, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja a transzkontinentális útvonalon Csangszába induló vonatról szólva elmondta, hogy annak sikere megerősíti abban a meggyőződésében, hogy a cégcsoport jó úton jár. Fontos, hogy utakat építsünk egymás gazdaságának jobb, gyorsabb megközelítése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy nemrég Kínában arról tárgyalt hét, az útvonal által érintett vasúttársasággal, hogy milyen módon lehet lerövidíteni a szállítási időt. A pireuszi útvonallal kapcsolatban kitért arra, hogy évekig tartó előkészületek után gyümölcsöző együttműködés alakult ki a Cosco vállalattal, amelynek eredményeként jó eredmények születtek.

A transzkontinentális vasúti összeköttetés és a tengeri útvonal létrejötte hosszú évek kemény munkájának a gyümölcse. Jelenleg kiemelt feladat a minőség fejlesztése a Kína és Közép-Európa közötti forgalomban. Ebben a munkában a Rail Cargo Group kiváló partnere a MÁV.

A píreuszi vonat is indulásra kész

2017-ben az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez köthető és különböző útvonalakon lebonyolított vasúti forgalom dinamikus növekedést mutatott. A Kínából érkező áruk részben Pireusz kikötőjén keresztül, részben szárazföldi vasúti korridorokon keresztül érkeznek. A görög kikötőből naponta indul vonat közép-európai úticélok felé. A Kínából a több ezer kilométeres transzkontinentális útvonalon érkező vonatok menetideje húsz nap, ami a tengeri fuvarozás időigényének a fele.

2017. első kilenc hónapjában a Rail Cargo Group vállalatai kétszáz vonatot közlekedtettek Pireuszból a balkáni útvonalon, illetve a transzkontinentális korridorokon, azaz Kazahsztánon, Oroszországon, Ukrajnán keresztül. A magyar-kínai kereskedelmi forgalom értéke idén először meghaladhatja a 10 milliárd dollárt. Magyarország konténerforgalma évente 280-300 ezer TEU, ami a folyamatosan növekvő tendenciát alapul véve 2018-ban megduplázódhat.

Nyüzsgés BILK-en

A Rail Cargo Hungaria kiemelt figyelmet fordít a vonatok továbbítására. A küldemények gyors és hatékony vámkezelése érdekében a társaság együttműködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, elősegítve az áruk gyors, biztonságos eljutását piacaikra. A transzkontinentális és a tengerei útvonalon Magyarországra eljuttatott áruk elsősorban a Rail Cargo Terminal–BILK-re ékeznek. Az európai intermodális fuvarozásban a budapesti logisztikai központ vezető helyet vívott ki, központi szerepet játszik mind a keleti, mind az észak-déli szállítási vonalakon. A vonatok közlekedtetése összetett, sok résztvevős feladat. A végrehajtásban részt vesz a Ghibli és a CECZ, a vonatok továbbításában öt vasútvállalat, valamint a macedón, a szerb vasutak és a görög TrainOse is szerepet vállal.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek