Kettős bajban a levegőben

Trautmann Balázs   ·   2018.12.27. 13:00
hajtomuhiba0

A légitársaság Airbus A330-223-as típusú, szélestörzsű, két hajtóműves repülőgépe a kongói főváros Kinshasa repülőteréről indult Brüsszelbe még december 10-ének éjszakáján. A gép problémái még Algéria felett kezdődtek. A gép ekkor 38 ezer lábas (11 ezer 500 méteres) utazómagasságban haladt, amikor leállt a jobb oldali, egyes számú Pratt & Whitney PW4168A típusú hajtóműve. A pilóták a megfelelő vészhelyzeti eljárást követve azonnal megkezdték a süllyedést 27 ezer láb (8200 méter) alá, hogy az oxigéndúsabb levegőben meg lehessen kezdeni a hajómű újraindítási eljárását.

Eközben a légiirányítással koordinálva a tunéziai Djerba-Zarzis nemzetközi repülőteret célozták meg az esetleges kényszerleszállás végrehajtására.

A fedélzeten a megfelelő, „sűrűbb” légrétegekbe érkezve folyamatosan próbálták „újraéleszteni” a leállt hajtóművet, a hajózók munkáját siker koronázta. Az immár ismét két sugárhajtóművel repülő A330-assal ezért ismét az eredeti célállomás, Brüsszel felé vették az irányt, visszaemelkedve a 38 ezer lábas utazómagasságba. A már Franciaország fölött repülő szélestörzsűnél azonban ismét hajtóműgondok léptek fel: a bal oldali hajtómű többször is leállt. Ennek megfelelően a 40 ezerről 28 ezer lábra (8500 méterre) ereszkedő gép hajtóművét le kellett állítani. A gépet végül december 11-én reggeli 05.45-kor sikerült épségben a brüsszeli repülőtér 25L pályájára „letenni”, s onnan már megfelelő biztosító kísérettel gurult az állóhelyre.

Hivatalos információ egyelőre nem elérhető a sorozatos hajtóműgondok okáról. Egyes vélemények szerint vélhetően szennyezett üzemanyag kerülhetett Kinshasában a gép tartályaiba és ez okozhatta a sorozatos leállásokat. Maga a sok kézen átmenő A330-as még 2000 májusában kezdte meg pályafutását a Sabena színeiben, és annak 2001. novemberi leállását követően egy darabig a földön pihent Brüsszel, majd Bréma repülőterein. 2002 januárjában az Airbus Industrie „szerezte vissza” a gépet, és F-GHYI lajstromjellel látták el. Innen 2002 októberében a Lufthansa-hoz került, és D-AIME-ként dolgozott (a cikk szerzője is ekkor utazott a gépen). 2006-ban a Swisshez került (HB-IQR), majd 2009-től az ausztráliai Strategic Airlines következett, egészen 2012-ig (VH-SSA). Egy rövid, 2011 októberében kezdődött Air Australiás kitérőt, majd a légitársaság 2012 februári megszűnését követően bekövetkezett kényszerpihenőt követően 2013-tól dolgozik a Briussels Airlines-nál, OO-SFU jelzéssel.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek