Kevesebb fa, korszerű kerékpárút a Moszkva sétányon

iho   ·   2017.11.22. 18:45
moszkva_Kicsi_setany02

Évtizedek óta lázban tartotta a szakembereket a pesti rakpartok élhetővé tétele. Az alsó rakpart megújítása végül az idén nyáron Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódó fejlesztés, beruházás keretében megvalósulhatott. A munka két szakaszban történt, ennek ezeregyszázötven méteres északi szakasza kapta a Moszkva sétány nevet. A terület a Dráva utca és a Népfürdő utca csomópontja, illetve az Árpád híd között húzódik, ahol a fejlesztésnek köszönhetően egy hét méter széles (4 méter széles gyalogos felület, 2×1,25 méter széles kerékpárút, fél méter széles berendezési sávval) elválasztott gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki, illetve a sétány melletti területeket is rendezték. Az út valóban jól használható, ám az építkezést itt is megsínylették a fák, egyebek mellett a Duna-part legöregebb fája, egy száztíz éves nyárfa, valamint a jellegzetesen szép fasorok, melyek kivágására a közlések szerint a kerékpárút kialakítása miatt volt szükség.

(fotók: MTI/Illyés Tibor)

Bardóczi Sándor tájépítész az indexnek adott nyilatkozatában félsikernek nevezte a pesti rakpartok átalakítását. Mint mondta, a Moszkva sétány szakasz egy kisebb katasztrófa, egy térkő sétány fantázia, ökológiai affinitás és árnyék nélkül, viszont jó sok szalagkorláttal, az old schoolság emlékműve, dehumanizált környezet. Szerinte a körülmények éppen azt szolgálják, hogy az emberek ne élvezhessék a folyó látványát, közlekedési vagy sportolási lehetőségeit. A tájépítész szerint a sétányból ki lehetett volna hozni a legjobbat, hiszen szabadon tervezhettek volna, itt nem volt semmi azelőtt.

A környékbeliek, ahogy a terület Facebook-oldaláról is kiderül, részben örülnek, hiszen egyebek mellett gyalog is el lehet jutni a Dagályig, a gazos és elhanyagolt terület rendezett lett. Ugyanakkor az egyes szakaszokon túlzásba vitt betontengert sokan sérelmezik. A kerékpárosok sem elégedettek maradéktalanul: a Városkép Rombolók szerint érthetetlen, hogy a bérelhető bicikli pontot pontosan a híd széle alá telepítették, ahol köztudottan galambok élnek. Így szinte használhatatlanul koszosak a bérelhető kerékpárok.

Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes viszont kiemelt jelentőségűnek minősítette a beruházást. Mint azt az ünnepélyes átadás kapcsán elmondta, a területre egyedi padok, kerékpártárolók kerültek, s megkezdték a közvilágítás és a smart city (intelligens város) megoldások előkészítését is. A sétányra okos pontokká alakítható új közvilágítási oszlopokat is tettek, a lámpaoszlopokra energiatakarékos, környezetbarát ledes lámpatesteket szereltek fel.

Az ünnepségen megjelent Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva főpolgármester-helyettese, valamint Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete, aki üdvözölte, hogy mostantól az orosz főváros neve is megtalálható Budapest térképén – olvasható a fővárosi közleményben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek