Kína menti meg az Airbus óriását? Második fejezet...

iho   ·   2018.01.11. 08:45
cim2
Macron francia elnök pekingi látogatásának árnyékában az Airbus főnöke, Fabrice Bregier is fontos tárgyalásokat folytatott kínai állami partnerével, miközben az is kiderült, az európai gyártó kínai vezérkarát alaposan felfrissítették. Ugyanakkor a legfontosabb konkrét megállapodásról még nincs biztos hír.

Amit tudni lehet: a tárgyalások után Macron 184 keskenytörzsű kínai megvásárlásáról beszélt, de lehetséges, hogy a korábban már bejelentett szándéknyilatkozatokból lesznek-lettek most szerződések, például a China Aircraft Leasing Group Holdings 75 gépéről, az érvényes végleges megállapodás még biztos nincs meg, mert az elnöki szöveg a hamarosan végrehajtható finalizálásról szól: talán a január 15-ére tervezett évzáró-évnyitó Airbus-eseményig.

Megállapodtak ugyanakkor a felek arról, hogy a Tiencsinben működő, keskenytörzsű Airbusokat összeszerelő üzem havi termelését a jelenlegi négy gépről 2020-ra havi hatra emelik. A gyártósor 2008 óta tavaly év végéig összesen egész pontosan 354 példányt készített az A320-as gépcsaládból, tavaly óta már a neo-változatokat is készítik.

Tiencsin, a 320-as család összeszerelő sora (fotók: Airbus)

Bregier azonban az együttműködés új szintjéről beszélt Pekingben, és ez az, ami igazán felkeltette az érdeklődést: a hírek szerint ugyanis ez azt a tervet takarja, hogy az A380-as óriásgép egyes részegységének Kínába kihelyezett gyártása fejében az Airbus, sok év után először, új megrendeléseket szerezhet a kétszintes óriásgépre, ráadásul arról a hatalmas piacról, amely a legkomolyabb perspektívákkal kecsegteti amúgy is a repülőgépipart.

A hivatalos Airbus-közleményben erről ugyan nincs még szó, de a szélestörzsűekkel (A330, 350, 380) kapcsolatos kooperációra szerepel jelzés a politikai vezetők tárgyalásairól szóló nyilatkozatban. Ezt a gépkategóriát jelenleg egy konkrét együttműködési forma képviseli, ugyancsak Tiencsinben adták át tavaly azt a központot, amely az A330-asok végső kialakítását (kabinelrendezés, festés, egyebek) és átadását végzi a kínai és régióbeli vevők számára. Egyébként ebből az alkalomból hangzott el az Airbus kínai igazgatója, az egyébként most leváltott Eric Chen szájából az a prognózis, hogy a következő öt-hat évben hatvan–száz A380-as kerül kínai vevőkhöz.

Most még a China Southern az egyetlen kínai 380-as üzemeltető

Mint ismert, a világ legnagyobb utasszállítójának évek óta nem akadt új vásárlója, a legfőbb üzemeltető Emirates a várakozásokkal ellentétben az őszi dubai szalonon mégsem írt alá megállapodást további harminchat példányra. A gyártótól kiszivárgó hírek szerint elkezdődött a felkészülés az A380-as összeszerelő rendszer leállítására is. Ami persze mindenképp egy későbbi fejlemény, akár lesz új üzlet, akár nem, hiszen a leszerződött, de még el nem készült példányok száma száz körüli, bár vannak ezek között lemondott rendelések is.

A kínaiak feltehetően annak reményében mennének bele egy ilyen megállapodásra, hangoztatják szakértők, hogy a „bedolgozást” valamilyen áttétellel a kínai megrendelők számára némi árengedménnyel honorálná az Airbus, lévén, hogy az új A380-asok eladásának a 400 millió dollár feletti darabonkénti ár az egyik akadálya.

Az A330-as központ tavalyi átadása: mit készítenének Tiencsinben a 380-asból?

Ha viszont sikerülne az üzletet nyélbe ütni, az egyfelől azt jelentené, hogy az Airbus végre valamiféle utólagos igazolását láthatja az egész programnak, lévén roppant feltűnő, hogy eddig mindössze egy kínai társaság, a China Southern vett öt 380-ast, miközben a koncepciónak, miszerint a nagy légiközlekedési központok között egy géppel egyszerre rengeteg utas mozgatható gazdaságosan, épp Kína lehetett volna eddig is a mintapéldája.

Ha új gépeket rendelnek Kínában, az a következő évtizedek legerősebben bővülő piacára jelent igazi betörést a típus számára, egyben garantálná az Emirates-kapcsolat túlélését is, merthogy az Öböl-menti társaság csak akkor hajlandó további 380-asok vásárlására, ha garantált a gyártósor működése a következő tíz évre.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek